Utazás



A megváltozott tudatállapot nem misztika, tudományos tény. Ezt most azért tartom fontosnak leszögezni, mert hiába hangzik misztikusnak mindaz, amit az ember módosult tudatállapotban megtapasztal, a jelenségnek van tudományos magyarázata. Az persze tény, hogy az agy működéséről olyan keveset tudunk, hogy ettől mindez továbbra is misztikusnak hangzik.
A megváltozott tudatállapot kulcsa az agy működése, a különböző tudatállapotokhoz kapcsolódó különböző agyhullám-tevékenység. Az ébrenléti állapot az agy munkaruhája, az álomtevékenység mondjuk a szabadidőruha, az alfa vagy annál mélyebb állapot pedig mondjuk egy naturista strand.
Nem vagyok egy nagy utazó, mert a hagyományos, komolyabb tudatmódosítást elősegítő szerekkel sosem éltem, a kontrollálatlan utazásokat ugyanis veszélyesnek tartom. Az ember, ha van egy kis esze ugyebár, sziklát mászni sem megy kötél nélkül. Életemben először, már amiről emlékem van persze, a gyerekkoromról nem tudok nyilatkozni, még egyetemista koromban volt szerencsém utazni egyet az akkor éppen az egyetemünkön előadó Felicitas Goodman segítségével. Rendkívül érdekes és meghatározó élmény volt. Az akkor még élő amerikai antropológus magnetofonra vett dobhanggal segítette más tudatállapotba a vállalkozó kedvű résztvevőket.
Korábban már gyakoroltam egy kicsit a középiskolás koromban olyan nagy népszerűségnek örvendő alfaállapotba jutást, de valahogy nem voltam kibékülve az egésszel. Később aztán több okos ember is azt mondta, írta, vezető nélkül az ember ne utazgasson, annak nem mindig jó a vége.
Tegnap aztán egy másik technikát tapasztaltam meg: a jóga nidrát. Hogy pontosan miért és hogyan működik, azt nem fogom tudni most megmondani, mert nem értek hozzá, de a vezetőben (a jógaoktatómban) maximálisan megbízom, úgyhogy azt tudtam, baj nem érhet.
A módosult tudatállapotokról beszélni nehéz. Ennek az a teljesen logikus oka, hogy a szavakon túli élményt szavakba foglalni nehéz. Képek vannak, nekem legalábbis teljes egészében vizuális élményként maradt meg az utazás. Nagyon sok növény, barátságtalanok inkább, csak néha barátságosak, sok táj, sok szín, szürkéből induló, aztán élénkülő színek, ember alig, az út végén sok szomorú, szürke, kétségbeesett ember egy rakáson. Biztosan könnyebb lenne lefesteni, mint elmesélni.
Azt nem mondhatom, hogy kellemes emlék maradt, inkább olyan, mintha valami nehéz munkát végeztem volna el. Azt hiszem, tudatban dolgozni rendkívül fárasztó dolog, éjszaka úgy aludtam, mint akit agyonütöttek, viszont azt hiszem, nagyon hasznos is. Mondjuk, ha nagy szavakat akarok használni, akkor azt mondom, gyógyít. Ha tudományos akarok lenni, akkor azt mondom, olyan agyi területeket von a tudatos(hoz hasonló) működés alá, amelyek egyébként éber állapotban nem érhetőek el.
Szóval ünnep volt a tegnapi nap a kis neuronoknak, nekem pedig újabb érdekes élmény. Egy dolgot azonban nem győzök hangsúlyozni, és ez végképp nem misztika: vezető nélkül ilyen utazásra merészkedni őrültség. (Lásd droghasználat.)
Azon gondolkodtam, vajon tényleg alkati kérdés-e az utazásra való képesség, de ebben nem vagyok biztos. Inkább talán személyiség kérdése, mert a megváltozott tudatállapotba való átlépésre mindenki képes, ahhoz azonban biztosan kell egyfajta nyitottság, hogy erre az ember hajlandó is legyen önként.

Más. Ma pihent neuronokkal pihenek tovább. A közös tanári ebéden kívül mára csak dolgozatjavítást és egy kellemes estét terveztem Emmával. Az ember legyen kíméletes magával.


Megjegyzések

  1. Bátor vagy, Marla Biedermann-Jones :) A sámándob csodálatos utazóeszköz, valójában ő a "táltos ló", aki a hátán elvisz minket az alsó, középső vagy felső világokba. Aki még nem tapasztalta az erejét, el sem tudja képzelni, én sem tudtam. Amíg. Képes 10 percen belül más tudatállapotba hangolni, csodálatos.   De valóban óvatosan szabad csak belépni.

    VálaszTörlés
  2. Szia duende ( megöregedett alice vagyok Csodaorszagból ill. A blogtérről
    ... ott utazazgattunk Pàr éve...)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése