Bánathotel

Arra gondoltam, bánatokat fogok nyaraltatni vagy tartós nevelésbe venni. Nem azért, mert nekem nincs, és hiányozna még pár, hanem mert nekem már amúgy is van, és hát ahol elfér három éhes száj, ott elfér öt is, meg hetvenegy is. Szépen egymás mellé fektetem a bánatokat, fejtől, lábtól, nem fognak zavarni senkit, és nekik is jobb, nincsenek egyedül, van kivel játszani. Meg a bánatgazdáknak is jó, örülhetnek a bánatmentes napoknak.
A szolgáltatás persze nem csak nyáron lenne elérhető, az év minden szakában a szomorú emberek rendelkezésére állna. Elhoznák hozzám a bánatukat, és egy szerény ellentételezés fejében (csokor virág, tábla étcsoki, szamárfüles nemkellmárnekem könyv vagy ilyesmi) nálam hagynák.
Persze lenne lehetőség a búcsúzkodásra, levelezhetnének is még évekig, ha szeretnének, és ha valakinek hiányozna a saját bánata, magányosnak érezné magát nélküle (íróembereknél elég gyakran előfordul az ilyesmi), akkor visszajöhetne érte. Mondjuk garantálni nem tudok semmit sajnos, mert viszonylag gyakran előfordul, hogy a többi bánat között az új magába száll, sőt olykor hovatovább örömmé változik. Nem mindenre van magyarázat még itt sem. Ez esetben a bánat tulajdonosának a megromlott bánat miatt kárpótlás jár ölelés formájában. (Lásd az apróbetűs részt a szerződés alján.)

Más. Tegnap Claire-nél jártam órán, pont vállgyakorlatok voltak, meg mellkasnyitás. Azóta nyitott mellkassal járkálok. Csak botrány ne legyen belőle. Este úgy aludtam, mint akin átment egy IFA.
Más. Azt olvastam, hogy egy Dunajcsik Mátyás nevű kortárs szerző Izlandra költözött. Nem ismerem az írásait sajnos, de pótolni fogom. Nyilván van köztünk lélekközösség.
Más nincs. A napok repülnek, és a munkán kívül gyakorlatilag nincs időm semmire, pedig legalább aludni kellene néha. A jó hír az, hogy már csak egy hét, és megint lesz Tan-tani konferencia. Tavaly is jó volt, inspiráló. Szeretek érdekes embereket hallgatni, csak ne legyen annyi ppt. Egy éve szép hóesésre értem oda. Minden puha és barátságos volt. Bánatmentes.