Örök

Úgy számolom, megközelítő pontossággal x nap múlva fogok meghalni. Ebben x egy természetes szám. Erre jók a természetes számok, leírják a természetes dolgokat. Az irracionálisra például nem jók: nem jók mondjuk a bozonokra, a szerencsés vagy szerencsétlen véletlenekre, a hirtelen katasztrófákra, és a pultra ömlő tej formájának leírására.
Az x lehet egy elég nagy szám is, de valószínűsíthető értéke 1 és 11680 közé esik. Nem olyan nagy számok ezek, még a 11680-at is el lehet képzelni. Mákszemből például 11680 mennyi lehet? Két marék? Két maréknyi nap, ha megérem a nyolcvanadik születésnapomat. Nem olyan vészes.
Ez most itt nem egy melodráma, nem azért írtam, hanem hogy tudjuk, számszakilag áttekintve mind a jó, mind a rossz napok száma véges. Azt nem tudom, hogy ez végeredményben rossz hír-e vagy jó, az elmúlt hetet nézve talán jó, a jövő hetet nézve (bizakodunk.exe) meg talán rossz, de az élet hossza szemlátomást nem etikai, hanem biológiai kérdés. Ilyen egyszerűen.
Persze van örök élet mind biológiai, mind szellemi értelemben, mert az anyag nem vész el, a sejtjeimből új, élő anyag keletkezik. Mit mondjak? Bomlok az anyagmegmaradásért. Olyan kis vigasztaló gondolat, hogy fűben-fában mi voltunk, mi vagyunk, és mi is leszünk amíg ez a világ meg nem semmisül. Minden atom, ami az enyém most, volt már és lesz is másé. Jó eséllyel mondjuk Whitmané volt és valami jó csajé lesz. Erről a kedves sejttársam egyszer írt is egy szép verset, csak akkor még nem tudta, hogy nekem. Vagy hogy nekem is.
Azért nem olyan rossz gondolat, hogy reggel felébredsz, körülnézel, és azt látod, egy falevélben több ember van, mint amennyivel a buszon találkozol. (Jó, ez nem biztos, de molekulaszinten azért elgondolható.) Csoda, hogy az ember odavan az élő természetért? Nem csoda.
Persze a szellem is örök, azt is értjük, valami mindig mindenki után marad. Nem életműre gondolok, hanem valamire, amit az az ember megtanított valakinek. Megreszelni a kulcsot, kicserélni a tömítést, helyesen megsimogatni a kutyát, hétfő reggel is mosolyogni, meg temetéseken sírni.
Lehet, hogy nincs igazam, de ez lehet az élet egyik értelme. Továbbadni a dolgokat, Mint a fülbe súgós játéknál: súgd a szomszédod fülébe, miért vagy itt, mi az élet. A végén meg majd jót nevetünk azon, mit mondanak az utolsók. Mondjuk, hogy negyvenkettő. Vagy hogy Isten, Vagy hogy szeretet. Vagy hogy Paradicsom. Vagy hogy cirkusz. Nyilván ez mind ugyanaz, és a végén majd ezt is megértjük.