Science fiction

Annyira másképp működik a férfi és a nő. Most nem csak biológiailag vagy lelkileg mondom, hanem gondolkodását tekintve is. Talán máshogyan kapcsolódnak a fejekben a dolgok össze, másképpen vannak a huzalok behúzva, más a gondolati mintázat. Érdekes.
Ezt nyilván nem tudom bizonyítani, csak olvasom Garaczi László új könyvét, és ámulok. Egyrészt, hogy vajon miért nem olvastam én tőle eddig semmit, hát ezt nem tudom, másrészt, hogy milyen jó olvasni azt a fajta gondolati hálót, ami az ő fejében lakik. Nem azért jó olvasni, mert ebből messzemenő következtetéseket szeretnék levonni a férfiagy működésére nézve, hanem mert jól esik rácsodálkozni a világra. Rácsodálkozni arra, mennyire különbözőképpen lehet értelmezni a dolgokat.
Olvasom a kisfiú emlékeit, a kamasz emlékeit, a fiatal férfiét, a benyomásokat, mindazt, ami a külvilágból átszűrődik odabentre. Azt hiszem, nagyjából ennyi a könyv, nincs cselekmény, benyomások vannak, felvillanó képek, és a képekhez kapcsolódó gondolatműveletek. Tetszik.
Nyilván soha nem lehet teljesen és tökéletesen megérteni azt, mit gondol a másik ember, nincs olyan csatorna, amin az én és a te színről színre összetalálkozik, erre csak törekedni lehet. Már ha van erre akarat valamiért. Akkor lehet sokat beszélgetni, akkor valamit megsejthetünk a másikról, a másikból, de ettől függetlenül mindig megmarad az idegenségből valami, mindig van meglepetés, értetlenség és félreértés.
Ez egy olyan könyv, amit olvasva az a tévképzetem alakul ki, megismerhetek egy másik embert. Tetszik ez az érzés. Nyilván ez nem igaz, de ez a furcsa technika, ezek az aprócska szövegek mégis többet mutatnak az emberből, mint egy elvont filozófiai traktátus.
Jellegét tekintve teljesen más, hangulatában azonban kísértetiesen emlékeztet Asturias A Kincses úrfi című regényére, ami annak idején olyan mélyre ásta magát a szívembe.
Ezért szeretem, ha férfiak mesélnek nekem. Mindig úgy érzem, az ő fejük egy másik galaxis, egy párhuzamos, tőlem független univerzum. A férfi az egy science fiction.