Derengés

Ha nem lenne éjszaka sötét, nem is volna bajom az alvás nélkül (nem álmatlanul, azt nem írom, mert jobb is álmok nélkül, kinek hiányzik egy átmetszett torkú macska vergődése a küszöbön...) töltött éjszakákkal, akkor bámulnék ki az ablakon a hegyekre, talán nem érezném kötelezettségnek az alvást, hagynám keresztülfolyni az időt az ereimen minden görcsös igyekezet nélkül.
Nyilván nem egyedi dolog ez, nem én vagyok az egyetlen ember, aki nem tud aludni ezen a bolygón, vannak még millióan, akik fekszenek hanyatt az ágyukon, nézik a plafont, kapcsolgatják a villanyt fel és le, isznak egy pohár vizet, aztán isznak még egy pohár vizet, meg ablakot nyitnak, bámulnak ki a sötétbe, visszafekszenek az ágyba, próbálnak valami kellemesre gondolni; a szerelmükre, a tenger zúgására, gyerekkoruk valami banálisan boldog pillanatára, vagy az ördög tudja mire, aztán egyre dühösebben forgolódnak, mert a sötétség csak a lelkifurdalást erősíti bennük, így egyre kevésbé tudnak elaludni.
Tudom, van mindenféle technika, meditáció, meg jógázzak már, tanuljam meg kezelni a feszültségeimet, tudatos ráhangolódással vegyem elejét az ereimet összepréselő görcsöknek, lazítsak, ne gondoljak az átvágott torkú macskára, és főleg ne akarjak mindig csinálni, befejezni, megoldani valamit, kapcsoljam ki néha a fejemben megállíthatatlanul futó izabella.exe programot. (c)BH
Jó, ezeket mind megpróbálom persze, de azért mennyivel jobb volna, ha nem lenne éjszaka sötét, pontosabban ha lenne egy ilyen kapcsoló inszomniásoknak, egy derengéskapcsoló, amit felkapcsolva az ember odaülhetne az ablakhoz, és nézhetné a derengő szürkeséget egészen addig, míg tényleg el nem álmosodik.