Januári gyerekek

Halász Pál: reggeli gyermekfej

A januári gyerek álmos, sápadt és reménytelen. A buszmegállóban áll, a hátán a zsák nehéz, benne van a nehéz ébredése, meg az egész, jövő nélküli élete a sovány kis szendvics és az érdektelen tankönyvek mellett.
A januári gyerek fázik. Kicsit folyik az orra, zsebében használt papírzsebkendő, a bontatlan csomag a konyhaasztalon maradt, de nem baj, majd takarékosan használja. A gyomrában vajas kenyér, tea. A vajas kenyérhez ma volt sajt is, anya sokat dolgozik, hogy jó étel legyen az asztalon, de ő utálja a sajtot, lopva a kutyának adta. Szereti, mert ő az egyetlen reményteli dolog az életében. A kicsi kutya, amit tavaly kapott, aminek néha ázott kutyaszaga van, de sosem ideges, és feltétel nélkül szereti. Ha ma fogalmazást írna az élet értelméről, akkor a kutyáról írna. A tanítónéni meg hármast adna rá, mert bár az ő életének értelme is egy kutya, szerinte a gyereknek még van jövője, és akinek van jövője, az írjon előremutatóan. Sajnos ebben a kérdésben a gyerek tisztábban lát.
A januári gyerek egyedül várja a buszt. Anya korán elment, cserébe már ötkor otthon lesz. Igaz, akkor már fáradt lesz és veszekszik. A januári anyák veszekedősek. Róluk ragad a sápadtság, meg a reménytelenség át a gyerekre. A buszon már jó, melegebb van, mint a buszmegállóban, és csak néha lökdösik a nagyok, meg a felnőttek odébb, mert nem látják, tényleg nem, de hát nem az ő hibájuk, nem is a gyereké. A januári gyerekek átlátszóak reggelente.