Aranyidő

Sárosi Ervin fotója

Nem tudom, mi van velem. Várom a stresszt ébredés után, figyelem a hátizmaimat, összerándultak-e már kis csomókba, de semmi. Se egy nyomorult iskolai rémálom, se semmi. Pánikmentes vasárnap. Érdekes.
Jó, nyilván az is lehet, hogy egyelőre fel sem tudom mérni azt a káoszt, ami holnaptól indul, de az is lehet, hogy más oka van. Harmonia de terra. Az égi harmónia földi árnyéka. Nem is árnyék... hogy is hívják, amikor a visszatükröződő napfény ott játszik előtted a földön?
Hát jó, mindegy, a fene se tudja, mi lesz holnap, de ma még béke van, ma még nyár van, jó ébredés, kávéillat, könyvek, barátság, szeretve levés (nyelvtannácik kíméljenek), végtelen idő.
Arról beszélgettünk reggel, milyen a mennyország, és arra jutottunk, hogy majdnem pont olyan, mint amilyennek közösen elképzeljük. Nem halni készülünk, nem azért, csak így elméleti síkon. Még sokáig kell élnünk nyilván, mert sok örömet szeretnénk.
A héten volt Gyuri hatvannyolc. Persze felköszöntöttem, amire még ő is azt válaszolta, mindenképpen igyekeznünk kell, hogy sokáig éljünk. Ugyehogy. Az ember higgyen a tanárának.
Más nincs, élvezem ezt az időtlen vasárnapot, és úgy döntöttem, ma nem kínzom magam semmiféle kötelezettségekkel.
Tegnap kaptam ajándékba egy gyönyörű képet Ervintől. Na jó, igazából nem kaptam, hanem kikunyeráltam tőle. Nekem nagyon tetszik, és hát pont ilyen nap van. Bár háttérképnek kértem, remélem, nem haragszik meg, hogy ide is berakom. Illik ide, ehhez a szép aranynaphoz.