Súlytalan

Tegnap este moziban voltunk, és megnéztünk egy francia filmet. Azt hiszem, mindhárman szeretünk francia filmekre járni, mert kikapcsolják az embert egy kicsit a napi agybajból, én meg még azt különösen is szeretem, ha nem szinkronizált a film, odavagyok a francia nyelvért, és a film végére egy kicsit úgy érzem, mint annak idején a Bergmann héten a Huszárikban, hogy már szinte tudok is franciául (illetve svédül).
A film elején persze rögtön kiderült, hogy ez most szinkronizált, szóval a tudok franciául élmény ugrott, aztán az is, hogy kicsit akadozik a lemez (ma már nem filmtekercs van ugyebár), ami meg elég idegesítő volt egy idő után. Na mindegy. A sztori amúgy egyszerű, ami nem lenne baj, mert általában az egyszerű történetekben lehet végül megmutatni az élet mélységeit, meg főleg az emberi kapcsolatok bonyolult, szövevényes voltát. Na most ez az, ami nekem ebben a filmben nem jött át. Vagy nem volt igazán értelmezhető.
A történet háromszereplős, amolyan szerelmi háromszög (matematikusok előnyben), ahol egy kicsit mindenki szerelmes mindenkibe. De csak egy kicsit, és hát nekem az sem jött át, a szenvedélyen túl, hogy akkor hogy is van ez. Na jó, talán a srác kölcsönzött némi mélységet a szerepének, még az ő alakítása tetszett a legjobban, de a nők nekem most, már azon kívül, hogy a maga módján mindkettő nagyon szép volt, nem túl sokat tettek hozzá a történethez.
Így elsőre felszínes, és súlytalan filmnek tűnt A csajom barátnője, másodszor meg nem nézem meg. Azt gondolom, a rendező nemigen tudott mit kezdeni a két nő-egy pasi felállással, úgyhogy elég lapos klisék mentén mozgott a két női főszereplő:  inkább egy férfi fejében élő gyengécske leszbikus fantáziálást produkáltak, semmint igazi érzelmi konfliktust. (Beszélni beszéltek róla, csak nekem nem volt meg.)
Lehet, hogy akadékoskodó vagyok, de szerintem az élet nem ilyen lapos, nem ilyen mélység nélküli, és egy vígjáték legyen könnyed, de ne súlytalan. Az élet, a szerelem, az érzelem, a szenvedély lehet játékos, de nem lehet játék, és pláne nem lehet megjátszott. Vagy lehet, csak semmi értelme.
Jó, egyszer megnézhető persze, a napi robot után pláne, de az általam szeretett érzelmes, érdekes, az élet mélységeit sejtető francia könnyedségtől ez most nagyon messze volt.
Ez egy picit unalmas, picit érdektelen, picit erőltetett, a helyzetekből adódóan persze olykor vicces film volt ez. Emiatt most nem kell sietni a mozikba.
Más nincs, ma munka látástól vakulásig. Akkor legalább Zaz.