Ó kapitány, kapitányom!

Oliver Sacks reggel olvasott halálhíre miatt most azon gondolkodom, milyen csodálatos is az emberi elme, mennyi rengeteg feladatot képes elvégezni az emberi agy, de legfőképpen mennyi pusztító hatásnak áll ellen az emberi az idegrendszer annak érdekében, hogy megőrizzen minket annak, akik vagyunk.
Nem tudom, mi a nagyobb csoda, hogy olykor olyan fantasztikus emberek születnek a Földre, mint Sacks vagy hogy mi, hétköznapi emberek, nem veszítjük el az eszünket a világban megtapasztalt téboly láttán. Valószínűleg mindkettő.
Briliáns elme, szeretni való ember hagyott itt minket, így mondom, hogy minket, akik szerettük, olvastuk, tiszteltük a munkásságát. Éppen a Zenebolondok című könyvének felénél járok, de nem csak az írásait szerettem, hanem azt is, amikor mesélt. Jó humorú, érdeklődő, okos ember benyomását keltette a róla készült filmfelvételen is.
Imádta a zenét, és gyógyító erőt tulajdonított neki. Bár én nem vagyok neurológus, meggyőződésem, hogy Sacksnak igaza van. A zene isteni adomány, gyógyír rengeteg sok bajunkra. És azt hiszem, ahogy szeretkezni, zenélni is csak előítéletmentesen lehet. Többet kellene zenélnünk.
Egyik legutolsó előadásán Sacks arról mesélt, az agy még hibás működésében is varázslatos dolgokra képes. Az előadás a ted.com oldalon elérhető. (KATT)
De hiányát enyhítsük inkább zenével.  Hétvégi kedvencem Lee Fields &The Expressions volt. Jó utat, kapitány.