Augusztus

Az elmúlt napok eseménydús, vagy olykor inkább zavaros, forgatagában el is felejtettem megemlékezni a tényről, hogy augusztus van. A nyár vasárnap délutánja (© Emma).
Semmi kedvem aktuálpolitikai szarságokkal foglalkozni, úgyhogy nem fogok pörögni az etikai kódex dresscode fejezetén, csak annyit jeleznék, hogy egyrészt ilyen Amerikában is van, jó szigorú egyébként, másrészt persze, hogy aggályos, mert majd egy újabb dolog, amit arra lehet használni, hogy kibasszanak azzal, aki nem tetszik a rendszernek. Az egyébként nem tűnt fel senkinek, hogy mennyire odavannak a hatalom gyakorlói a betűszavakért? Mint annak idején az ÁVH, most van egy NER. Védeni a védhetetlent. Hogyan hiheti azt józan ésszel bárki, hogy azt, ami most van, állandósítani lehet? A történelem, az irodalom de még a biológia is arról szól, hogy nem lehet, mert mindig van más út is. (Nem egyedül vagyok ilyen okos nyilván, Knausz Imre tanulmányát, meg Bill Brysont olvasom.)
Ahogy minden augusztusban, idén is elgondolkodtam, mi volna, ha be sem mennék dolgozni. Idén mondjuk elég egyértelmű a válasz, éhen halnék a két gyerekkel az utcán. Mondjuk, ha dolgozni kezdek, erre akkor is elég szép esélyem van. Tegnap amúgy is felhúztam magam azon, amit a fiúgyermek mesélt a nyári fesztiválmunkájáról. Szívesen elmesélném ezt azoknak, akik szerint a mai fiatalok modern kori rabszolgának mennek a gonosz nyugatra. Azt hiszem, elkerekedne a szemük, hogy itt mi folyik. Maradjunk annyiban, hogy én mindenkinek azt tanácsolom, menjen el innen, pont azért, mert szeretem a hazámat. Hátha valahol sikerül megőrizni belőle valami tisztességet.
Más. Milyen hülye, semmire sem jó nyár volt ez. Jó, ez nem teljesen igaz, de az biztos, hogy nem sikerült kipihennem magam. Legalább egy hét tengerpart nagyon kellene. Lehet, hogy mégiscsak veszek egy lottót, és ha nyerek elviszem magammal a barátnőimet is. Mindenki olyan nyúzott. Az annyi bajnak is annyi baja van.
Más. Szombaton esküvőre megyek. Az unokatesóm, akit utoljára kábé harminc éve láttam, és aki azóta Németországban él, itthon tartja a lakodalmát. Szerintem ez egy szép gesztus, lassan kihalnak ugyanis a rokonok, csak az az aprócska probléma, hogy elég öregek, és mind lökött egy kicsit, szóval még valami kedves kis botrány sincs kizárva. Remélem, anyám nem idegesíti fel magát a testvérein.
Juteszembe, anyámat ma talán kiengedik, bár nem találtak semmit, ami nekem nem csak arról szól, hogy hurrá, hanem arról is, hogy nem is keresnek magyarázatot a problémára. Szívultrahangra például szeptember végére kapott időpontot. Agyrém. Addig meg majd reméljük, hogy nem ismétlődik meg a keringési zavar. Mindhülye.
Na jó, más nincs, csak a forróság. Két hónapja nem vasaltam.