Ezt is

Mostanában elég ritkán álmodom, illetve nyilván szoktam, csak nem emlékszem rá, ezért nagy szó, ha úgy ébredek, hogy marad az álomról emlék. Apámról álmodtam. Magasabb volt és vékonyabb, mint életében, és sokkal dühösebb. Megkérdeztem, mit csinál itt, amire azt mondta, iszik. Kicsit tényleg be is volt rúgva. Átöleltem. Azt mondta, azért iszik, mert eddig azt hitte, meg tud élni abból, amit keres.
Gondolom, az álom rólam szól, nem róla. Mondjuk én nem iszom, de valóban dühös vagyok, mert az az az anyagilag megoldhatatlan helyzet, amire nem volt befolyásom, feldühít. Nyilván megoldásokat keresek, amíg lehetett itt helyben, abban a kontextusban, amiben a legkevesebb fájdalmat és változást okozom a körülöttem élőknek, most úgy tűnik, ezt a megoldást valahol máshol kell megtalálnom. Nehéz ügy ez.
Bár a kicsike nyilván szívesen jön velem a világ végére is, ami persze nehéz, de legalább valami érzelmi stabilitás, a nagyok viszont itt járnának iskolába, és egyelőre itt élnének. Érthető, csak ez sem egyszerűen megoldható dolog. Biztos vagyok benne, hogy a döntés majd felszabadító lesz, de ebben a pillanatban inkább csak nyomaszt a felelősség. (Biedermann első állandója, ha jól emlékszem.)
Valószínűleg úgy van ez, hogy az ember vesz egy jó mély levegőt, aztán kiugrik a repülőből, és közben nagyon reméli, hogy Isten rendesen hajtotta össze az ejtőernyőt.
Más nincs. Valami tengerparti várost kellene találni, ha már menni kell.