Fulladás

forrás: SZTE Klebelsberg Könyvtár

Ahogy a levegő a tüdőmből, úgy fogynak el a szavak körülöttem. Napok óta fuldoklom. Fizikálisan az allergia miatt, és lelkileg a mindennapi mocsoktól. Megfulladni pedig fájdalmas halál. Időszerű ezt átismételni.
Most azon kívül, hogy persze el kellene menekülni innen északra, valami hegyekbe, ahol nincs pollen, borzalmasan nehezen élem meg a mindennapokat. Nem tudok elvonatkoztatni az utcán alvó emberekről, az iszonyatos sorsoktól, a bizonytalanságtól, a háború határán vergődő Európától és az állítólag engem képviselő vezetők embertelenségétől.
Tegnap arról beszélgettünk BH-val, hogy ez egy most olyan szituáció, amikor világosan elválik egymástól két ember: aki birtokában van az emberségnek, és aki nincs. Itt most nincs szürke zóna, nincs majd meglátom, nincs adj egy kis időt, hadd gondoljam át. Vagy segítesz, adsz enni, befogadod, vagy nem. És ebben a kérdésben én sem vagyok engedékeny. Nem akarom, hogy olyan emberekhez legyen közöm, akik nem az első csoportba tartoznak. Félni lehet, el lehet gondolkodni, ez majd hova vezet, meg mit tudom én. Egy dolgot nem lehet: nem segíteni nem lehet.
Nem vagyok sem politikai elemző, sem történész, nem tudom szépen és érthetően elmagyarázni senkinek, mi minden vezetett ide, és azt sem tudom, vajon miért kell ismét végigélni egy ilyen világégést. Nem vagyok sem világvége hívő, sem fatalista, de azt hiszem, fontos felelős és felnőtt homo sapiensként szembenézni azzal, hogy valahogyan majd egyszer mindannyiunknak meg kell halni, a cél pedig nem az örök élet itt a földön, hanem a faj fennmaradása. Ez az egyszerű biológiai parancs még az egysejtű létformáknak is megvan.
Azt hiszem, most két nagyon fontos dolog van. Egyrészt segíteni, másrészt megakadályozni, hogy a mi nevünkben bárki is fegyvert emeljen szerencsétlen, menekülő emberekre. Tegnap született egy törvényjavaslat. Egy olyan törvényjavaslat, amiben illegális bevándorlóhullámról beszélnek, amiben az ország határainak minden eszközzel való megvédésére kérnek felhatalmazást. Akik ezt a törvényjavaslatot aláírták, kegyetlen, embertelen, ostoba és a keresztény értékekkel ellentétes törvényt akarnak elfogadtatni.
Nem tudom, csak nekem jutott-e eszembe, biztosan nem, hogy egy hermetikusan lezárt teherautóban megfulladni nagyon hasonló lehet ahhoz, mint amikor a zuhanyzóban fulladtak meg az összezsúfolt emberek. És nagyon hasonló az is, ahogyan hárítanak a felelősök, ahogyan önmagukat áldozatokká tevő emberekről beszélnek, ahogyan már nem gyerekek vannak, nem nők, nem emberek, csak számok. Túl sok. Mindig túl sok.  Darabszámmá lesz az ember. (Látták-e vajon a törvényhozók Nemes-Jeles András filmjét? Kétlem.)
Nem tudom, vajon ebben az ostoba évszázadban születnek-e majd búcsúlevelek, vagy úgy múlunk el, hogy nem lesz, aki a nemzet becsületét, még ha feleslegesen, még ha utólag, még ha már értelmetlenül is, de menteni akarná.

Megjegyzések

  1. Szépen írtál. Tisztességesen és bátran.

    VálaszTörlés
  2. Ez lett volna egy lehetséges megoldás, szerintem, ha a magyar kormány nem olyan lenne, amilyen.

    http://www.negyvenketto.org/shepherd-szerint/ketszazan-kerdeztek-hogy-mi-szerintem-a-migrans-megoldas/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A magyar kormány szégyenletes dolgokat cselekszik. :(

      Törlés

Megjegyzés küldése