Katlannapok 2.
Az Ördögkatlan összművészeti fesztivál. Ez egyrészt azt jelenti, hogy sokféle művészet képviselteti magát, másrészt meg, hogy olykor a művészek maguk is többféle művészeti ágban alkotnak. Ami engem illet, a rengeteg lehetőségből én általában valami képzőművészeti dolgokat gondolok fontosnak megnézni, és persze sok zenét akarok hallgatni.
Ami a színházi előadásokat illeti, hát azokat egyrészt a hőség, másrészt a sorszámos megoldás miatt (reggel sorba kellene állni sorszámért az aznapi előadásra, de mi ugyebár akkor még itthon alukázunk vagy orvosi és egyéb ügyeket intézünk) általában ki szoktam hagyni.
Érdekelnének még a beszélgetések, de azok elég korán kezdődnek, akkor mi még nem vagyunk fesztiválhelyszínen. Ezer szerencse, hogy Darvasi László és Kollár-Klemencz László is viszonylag kellemes időpontban kerültek(-nek) mikrofon elé, őket láttuk, látjuk majd.
Tegnap a Vylyan Teraszon kezdtünk egy jó kis Dresch koncerttel, aztán a Narancsligetben folytattuk a pólógyárban, ahol Wahorn András és Cseh András szitázott helyes Ördögkatlan-mintákat a pólókra. Utána megnéztük az összes ottani képzőművészeti kiállítást. Nekem a fiatal színész-, festőnő festményei nem voltak különösebben érdekesek, de a főépületben lévő kiállítások mindegyike tetszett. A fotókiállítások közül nem is nagyon tudnék kedvencet választani, tényleg mindhárom kiváló. Szikszai Rémusz Küszöbön című kiállítása gyönyörű színekkel mutatta meg azt a békét, amit a felnőttek csak bonyolultan képzelnek elérni, a gyerekek viszont ösztönösen megvalósítanak. Kalmár Lajos Gilvánfai portréin annyi gyönyörű embert láttam, hogy legszívesebben sírva fakadtam volna, Szarka Zoltán képei pedig... Ahogy te rá. Ez a kiállítás címe. Ahogy a fotós nézett, úgy néztek vissza a fekete-fehér portrék alanyai, csupa egyszerű ember, csupa bonyolult sors, csupa őszinte szem. Hazahoznám az összeset, lógjanak nekem itthon, emlékeztessenek arra, hogy soha nem lenne szabad gyűlölettel néznem senkire.
A kiállítóházban a fotókon kívül Bagossy Levente díszletterveinek makettjait, és az Igazgyöngy Alapítványosok (bocs) képeit is megcsodálhatják az ide betérők. Klasszak. A gyerekek festményei meg persze olyanok, hogy rájössz, jó lenne a gyerekekkel rengeteget festeni.
Mivel a világhíres Eva Bittovától heves fejfájást kaptunk (ja, biztos jó, meg újító, de nekem ez most olyan volt, mintha valaki vékony kis horgolótűvel tépkedné ki minden egyes idegszálamat a koponyám és a gerincem közötti szakaszon), a koraestét megint az Haciendán töltöttük, ahol portugál nap volt, és ahol megállapítottam, hogy 1. a portugál ugyan gyönyörű nyelv, de egy kurva szót nem értek belőle azon kívül, hogy obrigado, de azt is csak az Igazából szerelem miatt; 2. a szambatáncosok ruhája szép, de eléggé bevághat a hímzés az ember puncijánál (vö. puncihímzés); 3. a capoiera klassz harcművészet, mert kicsi lesz tőle az ember segge, viszont állítólag gyorsan megtanul portugálul (ez utóbbi ügyben vannak kétségeim, mert bár a brazil fickónak tényleg nem volt segge és egyfolytában portugálul beszélt, én semmit nem tanultam meg a nyelvből, a mozdulatokból meg konkrétan még annyit sem). Mi mindenesetre ettünk és fröccsöztünk kicsit. Ennyiben tudtunk csatlakozni a brazil életigenléshez.
Később meghallgattunk egy fiatalokból álló zenekart (Macskák esernyővel vagy esernyőkkel), majd beültünk a Frontátvonulásra, hogy ne maradjunk Cseh Tamás dalok nélkül. Mondjuk itt a szervezés elég bizarr volt, mert hogy ez is ilyen sorszámos előadás volt, de simán befértünk a színpad mögötti kisszínpadhoz, ám előtte elég megfejthetetlen módon mindenkinek ki kellett menni a Narancsligetből, igen a söröző vendégeknek is. Én ezt az egészet nem értem, de mindegy, az előadás jó volt, azt leszámítva, hogy csúszott egy órát emiatt a mizéria miatt, ami csak azért volt szar, mert a Budapest Bár koncertjének első felét Cseh Tamás mellé hallgattuk, és sokan aztán le is léptek.
Az a helyzet, hogy a végére már én is alig vártam, hogy menjünk, mert kényelmetlen volt a betonon ülni, meg benne is volt a lábamban a mulatság. Azért a BB nem hazudtolta meg önmagát, volt még mit hallgatni bőven, amikor éjfél körül leértünk a sportpályára, ahol iszonyat sokan voltak, és hát mindenki táncolt persze. Nemigen lehet mást ilyenkor.
Szoktam gondolkodni, nem sznobosodott-e el az ízlésem az évek során, de egyrészt azt remélem, ezt tanárként se engedhetném meg magamnak, másrészt unnám is magam eléggé. Viszont eddig volt egy dolog, amivel sehogy sem sikerült megbarátkoznom; ez a cigányzene, meg a nóták. Nem tudom, a tegnap esti élményem, ahogy Bangó Margit énekelt mármint, az változtat-e ezen hosszú távon, de hogy ennek a nőnek csodálatos hangja van, és hogy szenvedélyesen szereti, amit csinál, az biztos. Jó volt, na.
Bár sokan hiányoztak a zenekarból, szerettük a zenéjüket. (Szűcs Krisztián távolléte persze érzékenyen érintett. Nem is volt húszezeréjszakás kaland.)
Ma nagyon nyugalmas napot tervezünk, ha igaz, Emma is lenéz a Vylyan teraszra, mi meg ma talán átmegyünk Palkonyára is, de az sincs kizárva, hogy nem. Majd ami jól esik. Egyelőre szabadságon vagyunk.
A kiállítóházban a fotókon kívül Bagossy Levente díszletterveinek makettjait, és az Igazgyöngy Alapítványosok (bocs) képeit is megcsodálhatják az ide betérők. Klasszak. A gyerekek festményei meg persze olyanok, hogy rájössz, jó lenne a gyerekekkel rengeteget festeni.
Mivel a világhíres Eva Bittovától heves fejfájást kaptunk (ja, biztos jó, meg újító, de nekem ez most olyan volt, mintha valaki vékony kis horgolótűvel tépkedné ki minden egyes idegszálamat a koponyám és a gerincem közötti szakaszon), a koraestét megint az Haciendán töltöttük, ahol portugál nap volt, és ahol megállapítottam, hogy 1. a portugál ugyan gyönyörű nyelv, de egy kurva szót nem értek belőle azon kívül, hogy obrigado, de azt is csak az Igazából szerelem miatt; 2. a szambatáncosok ruhája szép, de eléggé bevághat a hímzés az ember puncijánál (vö. puncihímzés); 3. a capoiera klassz harcművészet, mert kicsi lesz tőle az ember segge, viszont állítólag gyorsan megtanul portugálul (ez utóbbi ügyben vannak kétségeim, mert bár a brazil fickónak tényleg nem volt segge és egyfolytában portugálul beszélt, én semmit nem tanultam meg a nyelvből, a mozdulatokból meg konkrétan még annyit sem). Mi mindenesetre ettünk és fröccsöztünk kicsit. Ennyiben tudtunk csatlakozni a brazil életigenléshez.
Később meghallgattunk egy fiatalokból álló zenekart (Macskák esernyővel vagy esernyőkkel), majd beültünk a Frontátvonulásra, hogy ne maradjunk Cseh Tamás dalok nélkül. Mondjuk itt a szervezés elég bizarr volt, mert hogy ez is ilyen sorszámos előadás volt, de simán befértünk a színpad mögötti kisszínpadhoz, ám előtte elég megfejthetetlen módon mindenkinek ki kellett menni a Narancsligetből, igen a söröző vendégeknek is. Én ezt az egészet nem értem, de mindegy, az előadás jó volt, azt leszámítva, hogy csúszott egy órát emiatt a mizéria miatt, ami csak azért volt szar, mert a Budapest Bár koncertjének első felét Cseh Tamás mellé hallgattuk, és sokan aztán le is léptek.
Az a helyzet, hogy a végére már én is alig vártam, hogy menjünk, mert kényelmetlen volt a betonon ülni, meg benne is volt a lábamban a mulatság. Azért a BB nem hazudtolta meg önmagát, volt még mit hallgatni bőven, amikor éjfél körül leértünk a sportpályára, ahol iszonyat sokan voltak, és hát mindenki táncolt persze. Nemigen lehet mást ilyenkor.
Szoktam gondolkodni, nem sznobosodott-e el az ízlésem az évek során, de egyrészt azt remélem, ezt tanárként se engedhetném meg magamnak, másrészt unnám is magam eléggé. Viszont eddig volt egy dolog, amivel sehogy sem sikerült megbarátkoznom; ez a cigányzene, meg a nóták. Nem tudom, a tegnap esti élményem, ahogy Bangó Margit énekelt mármint, az változtat-e ezen hosszú távon, de hogy ennek a nőnek csodálatos hangja van, és hogy szenvedélyesen szereti, amit csinál, az biztos. Jó volt, na.
Bár sokan hiányoztak a zenekarból, szerettük a zenéjüket. (Szűcs Krisztián távolléte persze érzékenyen érintett. Nem is volt húszezeréjszakás kaland.)
Ma nagyon nyugalmas napot tervezünk, ha igaz, Emma is lenéz a Vylyan teraszra, mi meg ma talán átmegyünk Palkonyára is, de az sincs kizárva, hogy nem. Majd ami jól esik. Egyelőre szabadságon vagyunk.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése