Arról, hogy fáj a feje
Megint nagyon keveset alszom. Még egyetemista koromban olvastam arról, hogy ez mennyire nem jó, de az ember sok dolgot összeolvas, aztán mégsem elég bölcs ahhoz, hogy úgy éljen, ahogyan kell. Az utóbbi időben rengeteget fáj a fejem, minden bizonnyal a gyógyszertől, amiben egyrészt laktóz van, másrészt meg hormon, ami okozhat migrént. Nem sok választásom van, vagy elvérzek, vagy ezzel a borzalmas fejfájással élek. Az amputáció régen is hasznos módszer volt kilátástalan helyzetekben, esetleg az én gondjaimat is megoldaná egy csapásra.
Egyébként úgy lehet ezt a fejfájást elképzelni, mintha az ember feje félig be lenne préselve valami fémszerkezetbe, ami időnként összeszorul, a csavarok bevágnak a koponyába, és hosszú, vékony acéltűk indulnak el az agy belseje felé. Tudom, be kellene venni valamit, de azt sem tartom normálisnak, hogy az ember minden nap fájdalomcsillapítót vesz be.
Szóval nem veszek be semmit, de a fájdalomtól rossz kedve lesz az embernek és bőg, a bőgéstől meg megfájdul a feje. Ördögi kör. Minek bőg, aki nem bírja. Minek él, aki nem bírja.
Tegnap a nagylányék kutyájára vigyáztam. Okos állat. Az is lehet, hogy a kutyák okosabbak, mint az emberek. Arra mondjuk jó volt a délutáni kutyás magány, hogy kisírjam magam. Ott van abban a lakásban az egész régi életem. A mai napig nem értem, hogyan lehetett mindez hazugság, és hogy semmi nem maradt ebből a rengeteg évből, az egyszerűen felfoghatatlan.
Olvasom Tompa Andrea könyvét, és az fog meg belőle, hogy mindent elvesznek benne: a villanyt, a vizet, az egész életet, de legfőképpen a reményt. És akkor ott az anya, aki magára marad a gyerekeivel, aki egy életvidám, ügyes nő, de akinek az egész élete pillanatnyi örömökkel tarkított masszív boldogtalanság. Borzalmasan nyomaszt, pedig nem ez a regény hangsúlyos része. Lehet, hogy nem most kellett volna ezt a könyvet elolvasni.
Más nincs. Tényleg kellene valaki, aki elveszi az ember szeméből a sírást reggelente.
Chet. Minden mástól fáj a fejem.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése