Egzisztencializmus és üveg
Mészáros Ferenc - egzisztencializmus és üveg
Azt hiszem, ennyi szerepelt a cégéren, és mivel az ember álmában nem kérdőjelez meg semmit, nyilván én sem akadtam fenn azon, miféle üveges lehet, aki filozófiában is utazik, és hogy ennek a ténynek a cégéren való szerepeltetésétől miféle üzleti hasznot remélhet.
Az üzlet egyébként hívogatóan kellemesnek ígérkezett odakintről. A kirakat koszos üvegén keresztül sokszínű üvegtáblák sejlettek fel, átcsillogott rajtuk a délutáni napfény, és ettől az egyébként elhanyagoltnak tűnő üzlet élőnek, otthonosnak tűnt. Bár nem volt szükségem üvegre, minek és hova is tettem volna bármi ilyesmit, az üzlet érdekelni kezdett.
Pár percig azért ácsorogtam a bolt előtt, figyeltem a fény-árnyék mintákat odabent, hátha elmegy a kedvem az egésztől, aztán mégis benyitottam. Az üzletben félhomály és régi csend lakott a millió, egymásnak támasztott üveglap között. Se béke, se izgalom. Időtlen fénylabirintus.
A pultig akartam eljutni, azt hiszem, ez volt az eredeti terv, hogy az üzlet tulajdonosával váltsak néhány szót. Hogy miért és mit akartam volna neki mondani, sajnos már nem emlékszem, de akkor, ott, az álom ismerősen logikátlan világában mindez fontosnak tűnt.
De nem boldogultam. Végül addig bolyongtam a zöldes, kékes, üvegtáblák közt, míg rám nem esteledett. A fény fogyott, én pedig egyre tanácstalanabbul kerestem a be- vagy a kivezető utat. Amikor már tényleg alig lehetett látni valamit, leültem a földre, mellettem piramisba rendezett tengerzöld üvegkockák.
- Nem most, - mondta a nevéhez méltó fehér viaszos kötényben megjelenő Mészáros. - Nem most. Ennek még nincs itt az ideje. Gyere velem.
A kezét nyújtotta, hogy felsegítsen, aztán elindultunk befelé. Pici üzlet volt, nem is értettem, hogyan bolyonghattam benne órákon keresztül anélkül, hogy össze ne találkozzak vele, vagy a segédeivel. Átmentünk az üzleten, aztán kiléptünk az udvarra. A pici, négyzet alakú udvaron is üveglapok voltak egymásra halmozva.
- Itt lesz a tiéd, - mondta, - az éjszakai üvegek közt. Aki nem jól alszik, azé mind itt van. Na meg is van, tessék. - Egy apró, tenyerénél is kisebb üvegdaraboz húzott ki a kupac alól. Mélykék, majdnem fekete üveglap volt, gyengéden csillogott vissza rajta az éjszakai égbolt.
- Örülök, hogy bejöttél érte. Elég régóta őrizgettük már.
Kifelé menet még meg akartam kérdezni, szerinte mit kezdjek most ezzel az üvegdarabbal, de mire az ajtóhoz értem, eltűnt.
Hát ilyenek az álmok. Az ember olyasmit kap tőlük, amivel hirtelen nem is tud mit kezdeni.

...pedig ezzel lehetne mit...
VálaszTörlés– Jó napot. Eltévedtem. A forrást keresem, melyből az Élet Vize fakad. Tudsz rajtam segíteni?
VálaszTörlésA vájár a hang irányába fülelt.
– Nem tévedtél el – suttogta. – De halkan beszélj, mert szétesnek a képeim.
Intett Barnabásnak, s az belépett nyomában a kunyhóba.
– Ki vagy?
– Bux Barnabás Boldizsárnak hívnak.
– Ó, tehát a nevedet tudod még?
– Igen. És te ki vagy?
– Yor vagyok, akit a Vak Vájárnak neveznek. De csak a világosságban vagyok vak. A föld alatt, a bányámban, ahol tökéletes sötétség uralkodik, látok.
– Miféle bánya ez?
– Tárnód, a Betemetett Képek Bányája. Voltál már úgy, hogy álmodtál valamit és ébredéskor nem emlékeztél rá?
– Igen – válaszolta Barnabás –, gyakran.
(...)
A házikó mögött fából készült szállítótorony állt, mely alatt függőleges akna vitt a föld mélyébe. Elhaladva mellette, kiléptek a végtelen hómezőre. És Barnabás most megpillantotta a képeket, amelyek úgy feküdtek itt, mint fehér selyembe ágyazott értékes drágakövek.
Valami máriaüvegszerű anyagból készült, leheletvékony táblák voltak, átlátszóak és színesek, mindenféle méretben és alakban, négyszögletesek és kerekek, töredékesek és sértetlenek, némelyek templomablak nagyságúak, mások olyan kicsik, mint egy szelence miniatúrái.
Minél tovább járkáltak a képek között, Barnabás annál kevésbé értette, hogy lényegében miről van szó.
Yor halk hangon megkérdezte:
– Volt köztük olyan, amit felismertél?
– Nem volt – felelte Barnabás.
A vájár elgondolkozva csóválta a fejét.
– Miért – tudakolta Barnabás –, miféle képek ezek?
– Ezek az emberi világ elfelejtett álomképei – magyarázta Yor. – Az álom nem semmisülhet meg, ha már egyszer megálmodták. Ám ha az ember, aki megálmodta, elfelejti – hová lesz akkor? Itt van nálunk Fantáziában, lenn a földünk mélyében. Itt vannak elraktározva az elfelejtett álmok, igen finom rétegekben, egymás felett. Minél mélyebbre bányászunk, annál sűrűbben fordulnak elő. Egész Fantázia az elfelejtett álmok fundamentumára épült.
– Az enyémek is köztük vannak? – kérdezte tágra nyitott szemmel Barnabás.
Yor csak bólintott.
– És úgy gondolod, hogy meg kell találnom őket? – firtatta tovább Barnabás.
– Legalább egyet. Egy elég – felelte Yor.
Minden történet végtelen. :)
Törlés