És élt

Életet kért tőled: adtál néki hosszú időt, örökkévalót és végtelent (Zsolt 21,5)

Most, hogy a zsidó hagyomány szerint már több, mint 5776 éve a földön állomásozunk, lehet, hogy tényleg nem volna haszontalan elgondolkodni végre azon, minek. Egyrészt hogy mi a cél, másrészt, hogy mi egyébként tényleg akarunk-e, várunk-e ettől valamit. Hogy kezdeni akarunk-e ezzel az élettel valamit.

Nekem ebből a szempontból vannak jobb és rosszabb napjaim, és a ma reggel egészen biztosan a rosszabbak közé tartozott. Ha igazából azt tehettem volna, amit akarok, akkor valami hűvös padlón feküdtem volna mozdulatlanul, és elengedtem volna a világot. Könnyű, hideg, egyenes labirintus, kivezetés az életből. Vannak az örökkévalósághoz egészen közel lakó reggelek. Mindegy.

Később olvastam valami történetet a Zohárban, majd megnézem pontosan hol is, ami arról szól, hogy ki mindenki adott az életéből Dávidnak. Szép hosszasan és akkurátusan ki van számolva, hogy ha mondjuk valakinek százhetven évet kellett volna élni, de csak száznegyvenet élt, akkor ő harminc évet adott Dávidnak az életéből, merthogy neki sajátja az nem volt.

És élt.( Jákob)
Hogy mennyit és hogyan, a Bibliában csak a halála után mondják, ha jól értem. Nem tudom, miért, mert még nem olvastam ezt a magyarázó részt végig, de érdekel. Mert élni nehéz, nem élni meg könnyű, csak abban ugye nincsen semmi kunszt, Nem élni nem teljesítmény. A bonyolult életem probléma- és tehermentes örökkévalóságra cserélném típusú apróhirdetésekre aligha akad jelentkező. Vagy ha akad, csak szélhámos lehet. Egy életszédelgő.

Vannak mindenféle népi bölcs mondások a mindenkinek a maga keresztjéről, de most nem erre gondolok. Tulajdonképpen szép és nagy jutalom az örökkévalóság, de az élet meg még annál is nagyobb. Nem tudom, hogy amikor ez téma volt odafent valami teremtéspartin, nekem ki adott az életéből, de egyrészt nagyon köszönöm, egyre meghatóbbnak találom, hogy ilyen sokat sikerült összetarhálnia az angyalnak, másrészt meg ha már így szóba került az adakozás, akkor szeretnék szólni, hogy én is adnék valakinek, mert úgy látom mostanában, hogy elég sokan maradnak élet nélkül ezen a fura bolygón.

Az a helyzet, hogy ezt most nem valami hősiességből, hanem a büszkeség miatt mondom, mert  nem nagyon szeretném, ha egyszer csak azt írnák be rólam valami soklapos könyvbe, hogy kibírta, kihúzta, átszenvedte, ellébecolta,  vagy éppen csak eljutott a végéig valahogy, hanem azt szeretném, hogy az kerülhessen  a nevem mellé: És élt. Mert nyilván ez az egyik legnagyobb dicséret, amit itt, ebben az életben, bárki kiérdemelhet.