Kedd

Úgy néz ki, a legproduktívabb munkanapom elé nézek. Ezt tegnap olvastam valahol, és kicsit meglepett, mert én a szombatra tippeltem volna, de aztán rájöttem, hogy hát na ja, mit nevezünk produktivitásnak. Ha az olvasott/írott oldalak számát, akkor a szombat, ha a munkahelyi adminisztrációs halmokat, akkor lehet, hogy tényleg a kedd.
Ma például már reggel ötkor főztem. Nem utálom a konyhai munkát, de igaza van BH-nak, hogy az is baj lehet, hogy nem szeretek enni. Régen szerettem, de az utóbbi hónapokban kiszerettem belőle. Biztos a pogácsafétissel kezdődött az egész. Mit tudom én, miért, de tényleg kicsit nyűg az evés, pedig ez nem helyes, mert az életben nem arra vannak a dolgok, hogy keserűséget okozzanak. A legszarabb napon is örülni kell valami kicsinek, mondta tegnap éjjel Mrs. Coelho a telefonba. Persze azt is mondta, hogy keressek hobbit, meg néha szabaduljak ki a sok itthoni nyomasztásból, és hát persze, hogy keressek egy pasit. Na most mindezt egy és háromnegyed órában, az éjszaka közepén. Kicsit be is állt a vállam. Azért hümmögtem. Nem nagyon lehet mást csinálni, mert levegőt azt nem vett.
Amúgy tegnap letudtunk TSB-vel egy kör magyar egészségügyet, és megultrahangoztattuk a szabadon álló testfelületeinket, meg a nem szabadon állókat is. Ez az étlen-szomjan, de ne pisilj a vizsgálatig utasítás nem annyira vicces, pláne, ha délután egyre van időpont, és a doktor picit csúszásban van. Mondjuk azt nem nagyon értem, hogy lehet két és fél órát csúszni (szegény TSB ultrahangvizsgálatkor), de mire én sorra kerültem, már csak fél órával voltunk odébb.
A dokit egyébként nem ismertem, most se a vicces Szalai doktornak, se a szép elfelejtettem a nevét doktornak nyoma sem volt sajnos, csak egy ránézésre huszonkét éves srác képalkotott a monitoron. Egyébként nagyon kedves és mosolygós volt, mondta, hogy nincs epekövem, de jó, hát ezt nem is értettem, epésnek nézek-e vajon ki, na meg hogy ő itt mindent rendben lévőnek talál a medencémben, ez érzékeny-e, hogy így megrándultam, mondom nem az, csak hogy nagyon csiklandós vagyok. A pajzsmirigyemnél se aggodalmaskodott. Mondta, hogy nem nőtt semmit a kis lakóm, nem kell foglalkozni vele különösebben, gondolom, ez alatt azt értette, hogy etessem aggodalommal, meg idegbajjal, és akkor hát ennyi, majd ha gondolom, néha jöjjek vissza, és akkor rám néz. Bár szimpatikus volt, azért nem ugrok be hozzá minden nap.
Más nincs. Tompa Andrea regényéről írt rövidke recenzió itt: KATT. A Magvetőtől megkapom Darvasi új novelláskötetét, és a Bartis regényt is. Utóbbit persze majd csak október közepén. Valami hatszáz oldal. Rengeteg dolgot olvasnék még szívesen, de időm alig van, a határidők meg csak tornyosulnak.
Szeretnék pénteken eljutni Kék nyúlra.