Falanszter

Talán nem kellene gondolkozni. Nem áll az jól a nőknek. Igen, ilyen túláltalánosítva, nem foglalkozva a szavak mögötti jelentésekkel sztereotipizálok most éppen. Nem kellene, mégis komolyan fel tudom húzni magam az ilyen egyoldalú dolgokon. Nincs az a párkapcsolati krízis, nincs az a családi probléma, amiért ne a nő lenne a felelős. Elváltál? Te tehetsz róla. Boldogtalan vagy? Te tehetsz róla. A gyerek tanulási vagy magatartási nehézségekkel küzd? Nyilván az anyja miatt. Teherbe estél? Oldd meg. Beteg a gyerek? Oldd meg.
Jó, biztos nem így van ez mindenhol, és vannak nálunk boldogabb helyek a földön. Mindegy, csak ennyit akartam mondani, és elengedtem ezt is. Pont tegnap mondtam BH-nak, hogy már annyira megy ez az elengedés nekem, hogy lassan bazmeg kirepülök az ablakon. Bár attól, hogy tudomásul vettem, ez a megtanulandó lecke, még nem tetszik.

Más. Kezdődik az iskola. Ez tök jó, mert szeretek tanítani, és mert az egész év eleji baszakodás után végre gyerekekkel lehet foglalkozni. Ez egyszerűen minőségileg más, mint az eddigi napjaim, mert tényleg nagy öröm. Azt hiszem, ebben az egész nyomorult, ostoba helyzetben az a legnagyobb kiszúrás, hogy nem azért fogok felmondani, mert nem akarok már tanítani vagy mert szarul csinálom, hanem mert a) az egész oktatásügy egy olyan mocsár, amibe nagyjából csak belefulladni lehet, b) annyi váratlan és kéretlen adósságot örököltem meg a házasságból, hogy gyerektartás, meg bármiféle támogatás híján leginkább csak egy lassú és fájdalmas éhenhalást tudok produkálni. Mi? Viccelsz? Persze, hogy én tehetek erről is. Miért nem sztrájkolok, miért nem vagyok inkább egy jól fizetett prosti, minek szültem ennyit (vö. a bátyám mint a nyulak megjegyzését), miért nem mentem orvosnak, kellett nekem lúzer tanárnak huszonéve, ja mit nem mondok, pe-da-gó-gus-nak... Hogy ezt a szót is mennyi gyűlölettel lehet kiejteni. Talán kellene egy csillag a tanárok mellkasára is.

Mindegy. Nem rinyálok. Nem tudom, minek is kellene történnie, hogy a világ, pontosítok, Magyarország, élhetőbb hely legyen. Talán ha elhúz innen az ember, akkor idővel elmosódik a sok rossz, és lesz egy ilyen homályos, de nosztalgikus képe a hazájáról. Mária országa, hát hogyne. Az emlékek megszépítő mennyországában esetleg. A mindennapok poklát meg elfelejtjük, ha begyógyultak a sebek. Hogy mit? Ja, hogyne. Én tehetek róla. Vagy mi. Liberálisok, nők, pedagógusok. Meg a buzik. És az ájemef. És a nők megint. Én vagyok a probléma magam.

Ez van, ez a Nagy Nemzeti Falanszter. Nem megy ez a szám ki a divatból, akár minden nap meg lehetne osztani. Sírok na.