Diszkontinuitás

Nincs összefüggés a világ eseményei között. Az elmúlt hetekben kibontakozó történeti diszkontinuitás, a közvetlen előzményeket nélkülöző pontszerű események elbizonytalanítják az egyébként kontinuitáshívő embert. Engem is.
Európa történetekben gondolkodik, egymással összefüggő, oksági kapcsolatban lévő elemek láncolatának látja saját történelmét, és pánikba esik, ha a számára ismerős történetelemekből képtelen összerakni egy logikus linearitást. Érthető, de ez sem ment fel semmi alól, és ez sem legitimizálja a kegyetlenséget.
A tegnapelőtti Gyémánt Kör legfontosabb témája természetesen a menekültkérdés, a hogyan tovább, a merre induljunk volt. Nem csak értelmezés tekintetében, hanem egészen konkrét fizikai menekülés tekintetében is. A délszláv háború idején már volt ilyen menekülés terv, igen, az ember átgondol pár dolgot, amikor esténként az alacsony felhők hasán visszatükröződik az eszéki ágyú torkolattüze. Az embert, mint minden élőlényt, a túlélésre programozta a genetika.
Szóval Emmával arról beszéltünk, merre kellene indulni, ha háborús helyzet alakul ki. Délre szavaztunk mindketten, Horvátország irányába, hiszen minél előbb határt érni a cél. Aztán majd kiderül.
Lehet, hogy nevetségesen hangzik, de ahogy a nappali meleget visszaverő kövezett téren üldögéltünk, mindkettőnknek az volt az érzése, egy háború előestéjén üldögélünk az utolsó békés pohár bor, illetve sör mellett. Hogy érzi-e az ember a közeledő világégést? Igen, Valahol nagyon mélyen, a bőre alatt érzi.
A dolgok összefüggenek, de az ember mégis a diszkontinuitást éli meg most, mert nincs rálátása a teljes történetre. Hogy egyébként bárkinek is van, azt csak remélni lehet. Nem lesz jobb tőle, de ad az embernek ez valami hamis biztonságérzetet. Majd a nagyemberek elintézik. Majd az amcsik bevonulnak. Majd valaki helyettünk megoldja.
Nem tartom kizártnak, hogy egy újabb evolúciós diszkontinuitás előtt állunk. Nem tudom, ki marad életben, de már nem vagyok benne biztos, hogy a homo sapiens. Ha nagyon ostobán reményt keltő akarok lenni, akkor azt mondom, talán a gondoskodó ember. A társas, empatikus, érző ember. Ha nem, akkor... nos az evolúció során számtalan nagy fajkihalás történt. Lehet, hogy az emberiségnek nem csak teremtéstörténete, de kihalástörténete is lesz. Ja nem. Azt már nem írja meg senki,
Az ember is csak egy állat. Okos, szép, gyilkos állat. Egyetlen komoly pozitívuma, hogy olykor egészen jól zenél.