Nincs idő
Úgy érzem, nincs idő semmire. Néha sajnos még örülni se, azt is gyorsan kell, sietve, nem odafigyelve. Nem helyes.
Mivel hónapok óta először aludtam igazán jól és igazán sokat, úgy döntöttem, hogy a mai napot ünnepnapnak nyilvánítom. A nap, amikor örülök annak, hogy eleget aludtam. Attól, hogy mindeközben az iskola és az ország atomjaira hullik, most tekintsünk el. Azon sem lehet minden nap aggódni, hogy a világmindenség tágul.
Más. Komolyan foglalkoztat, hogy a napenergia és a szélenergia, meg az egyebek mellett az én takonytermelésemet megújuló energiaforrásként kellene kezelni. Nem indokolható a világegyetemben egy olyan biológiai folyamat, amely nem jár haszonnal. Ezt ki kell dolgozni. Mert hogy a dolog a részemről energiaveszteséggel jár, az tuti.
Más. Itt van az ősz. Mondjuk nem szép egyelőre, vagy nem látom szépnek a takonytól és a viszkető szememtől, de legalább esik néha, amit szeretek. Az eső az pont kompatibilis azzal a hangulattal, amit iskolába menet érzek. Legyen sötét, eső, fújjon a szél. Mondjuk ez nem csak hangulatilag fontos, hanem a termek hőmérséklete szempontjából is, mert az iskolában még mindig rohadt meleg van, a falak most hányják vissza a nyári meleget.
Más nincs. Kedd van. Kedden mindig el kellene utazni. Messzire. De pénteken vissza kellene jönni. A péntekkel már nincs baj, sőt.
Addig is hallgassunk Balanescut. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy sok hónappal ezelőtt ezt hallottam-e éjszaka az utcán, vagy hallucináltam. Talán sosem fogom megtudni.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése