Arché

Tanulok. Jó, nem úgy, hogy hivatalos kurzus, meg mit tudom én mi, csak úgy egyébként. Life long learning. Minél tovább élsz, annál okosabb vagy. Illetve hát ez nyilván attól is függ, mennyit felejt az ember. Én elég sok dolgot elfelejtek. Nem direkt, hanem mert megtelik a fejem, az új dolgok helyett régiek potyognak ki.
Talán kompresszálni kellene a tudást, mint a könnyűbúvárok palackjában a levegőt, sűrített tudás palack, sűrített ezt már olvastam palack, ilyenek. A tárolás is egyszerűbb volna, és megfelelő kartoték-rendszerrel a keresés sem okozna gondot. Annyit biztos nem, mint a mostani rendszer a széthulló emlékezettel.
Pedig kell a hely, tegnap is tanultam a diákjaimtól, legfontosabbként azt, hogy a szeretet nehéz munka, TSB-től (téli depresszióm tavaszi fáradtságra cseréltem, nem pont így, csak majdnem) a lelkek reggeli állapotát, Gofritól meg a performanciaelméletet (olvasom a cikkét), bár ez utóbbit egyelőre nem teljesen értem, de elhiszem neki, amit ír. Nem lehet mit csinálni, az ember kénytelen bízni.
Nem is olyan régen találkoztam valakivel, komoly ember, hivatására nézve lélekvadász, emlékőr és titokgazda. Archaikus foglalkozás mind. Tőle is sokat tanulok, de ehhez is kell bizalom. Érdekes, hogy ez nem tud kikopni belőlem sehogy sem. Tebenned - eleitől fogva.
Vencel szerint a középszernél nincs rosszabb. Lehet. De a bizalomnál, a félelem nélküliségnél meg nincs jobb, nincs archaikusabb öröm. Ezt a tudást nem kompresszálnám, ha nem baj. Ez legyen csak mindig kéznél.
Más nincs. Szeretnék negyvennyolc órát aludni.