Naphoz jutni

Szeretek napozni. Ez persze egy plátói szerelem részemről, mert gyerekkoromban túl izgága voltam hozzá, kamasz koromban túl fehér volt a bőröm, később meg nem nagyon értem rá - ha éppen nyaraltunk is, más dolgom volt.
Most, hogy öregszem, meg talán még érzékenyebb a bőröm, mint régen, azon röhög a család, hogy ötvenes naptejjel kenem magam. Mindenkinek a maga mániáit, ugye. Na mindegy, odavagyok a napozásért és kész.
Egyszer, egy nagyon válsághelyzetben, arra vágytam, hadd utazzak el egy fehérhomokos partra, hadd feküdjek hason napszám, hadd túrjon a lábfejem meleg homokba, és hadd nézzem órákig a végtelen és mozdulatlan tengert. De hát a válsághelyzetek olyanok, hogy nem utazik el az ember tengerpartokra. Ez egyébként, már így utólag nézve, hiba volt. Mindegy. Utólag jobban látszanak a hibák.
Most megint ott tartok, nyilván a téli depresszióm tavaszi fáradtságra cserélném jeligére, hogy napozni szeretnék. Gondolom, hiányzik a D-vitamin (pedig szedek), nemtommennyi nemzetközi egységet, ez olyan mint a katonaságnál, ezt az egységet vezényeljünk a tápcsatornába ésatöbbi.  De nem csak a hiány, a sok is baj. Hogy sok minden van a fejemben, és ebből most elég. Szeretnék csak feküdni, nem mozdulni napokig, élénk színeket látni magam körül, valami kéket vagy sárgát, heverni, mint a kő a mindenség markában, és nem gondolni semmire, csak arra, hogy süti a nap a hátam.
Nagyon fáradt vagyok. Nagyjából egy éve költöztem be ide, és azóta nagyon kevés volt a pihenés, viszont nagyon sok a munka. Most úgy érzem, ha nem lenne holnap péntek, belehalnék ebbe a hétbe. Szerintem napok óta nem aludtam ki magam. Jó lenne most sokat aludni, és egy tengerparton ébredni, feküdni hason, beletúrni a lábfejem a meleg homokba, és nézni a végtelen, mozdulatlan tengert.
Nem így lesz. Ma elmegyek dolgozni, holnap is elmegyek dolgozni. Aztán találkozom a könyvelővel, szombaton kicsit tovább alszom, de akkor sem alszom ki magam rendesen, valószínűleg már soha, mert csinálni kell, menni kell, dolgozni kell. Vannak olyan szerelmek az ember életében, amik nem tudnak beteljesedni. Ehhez is hozzá kell szokni.