Külön gondolat

Ahogy öregszik az ember, önkéntelenül is hajlamos megbánni dolgokat, pedig ha van valami, amit nem érdemes, az túl sok mindent megbánni, meg túl sokáig vergődni a megbánásokban.
Na most ez onnan jutott eszembe, hogy tegnap Balaton koncerten voltunk TSB-vel, ami rendkívül nosztalgikus élmény volt, de a nosztalgiának egy jó értelmében, amikor az embernek a zene emlékezni segít. Nekem az emlékezés miatt egyébként nem is a múlt éledt fel igazán (az épp már csak felismerhető alakok a Nappaliban inkább csak nyomokban emlékeztettek akkori önmagukra, én is, egyértelmű), hanem a jelen. Az, hogy abból a múltból valahogyan ez a jelen lett.
Lehetne ezen szomorkodni, lehetne ezt is bánni, de azt hiszem, mi nagyon előrelátóak voltunk, és már akkor előre megbántunk mindent. Most nem kell újra.
Az emberek közösségként felelősek a világukért, de a saját világáért mindenki csak önmaga. Víg Mihály egy interjúban azt mondta, minden ember külön gondolata a teremtésnek, és azt hiszem, ezzel érdemes kezdeni valamit.
Ez persze nem passzivitást jelent. Nem azt, hogy ha mindennek vége, akkor fel kell adni, nem azt, hogy ha aktuálisan esetleg mindent meg kell bánni, és nincs, aki segítsen, akkor nem kell élni, és nem kell megtalálni az utat. Mert ha ezt belátja, és a haláltól már nem kell félni, akkor mégis mitől féljen az ember? Ezt is Víg mondja. Hitelesen.
Én egyetértek vele, azt gondolom, ha már nincs mitől félni, akkor éppen élni is lehet, és megtenni, amit kell.
"Értelmiségiként lehet tömegek megmentésében is gondolkodni, de minden egyes ember sorsa, aki ránk van bízva, legalább olyan fontos." - kommentelte ma reggel Emma egy beszélgetéshez. Azt hiszem, Isten éppen ilyesmire gondolt, és Víg Mihályt meg a barátaimat, meg mindazokat, akiket szeretek, elnézve, Istennek olykor kiváló külön gondolatai vannak.