Tulajdonképpen

Tulajdonképpen szerencsés emberek vagyunk. Úgy általában mindenki. Erre a mélyen szántó gondolatra tegnap este jöttem rá, amikor a felnőtt kurzus tanítványaival a munkájukról beszélgettem, és nyolc emberből hat és felen azt mondták, elégedettek, szeretik csinálni, amit csinálnak. Az egy kivétel egy fura főnökkel és kollégákkal megáldott, kedves irodista nő volt, a fél meg egy anyuka, aki momentán otthon neveli a kicsi gyerekét. Sok öröm van benne, mondta, meg sok nehéz is.
Azon gondolkodtam este abban a harminc másodpercben, amíg a tizenkét órás munkanapom után elaludtam, hogy csak a tanárok érzik-e ilyen szarul magukat, vagy mások is, vagy csak én látom a helyzetet ilyen kilátástalannak, és mindenki más úgy érzik a világ köldökcsakrája ez a gyűlölettől ölelt kis ország? Nem jutottam semmire, inkább aludtam.
Az esti oktatásnak számomra, hálistennek, vége. Bár a felnőttek kedvesek és együttműködőek voltak, velük nem volt semmi baj, csak hát ez az egyvégtében hét óra délután nem nevezhető a nyelvtanítási módszertan bevett pillérének. Mindegy, ennyit tudtam tenni, talán hasznukra voltam egy picit.
Azzal, hogy ezeket az órákat ingyen tartom, már megbarátkoztam lélekben, de továbbra sem tudom adminisztrálni őket, mert Bridget még nem nyilatkozott, hogy hova. Első körben, hogy ne kelljen kifizetni, azt találták ki, hogy egyéni foglalkozásként, csak hát akkor ugye nemigen lehet jegyet adni. Két hete csend van. Arra gondoltam, én ugyan ki nem adok semmi jegyet, míg nem kapok tájékoztatást arról, hogyan és hova írjam be. Valahogy úgy érzem, nem igazán stimmelnek itt a dolgok kifizetésileg.
Más. Azt gondolom, ha megérem az április 30-at, nyert ügyem van, mert az azt jelenti, hogy rendben lement a projekt, hogy kijavítottam az előrehozott vizsgákat, hogy nem öltem meg senkit, ami miatt őrizetbe vettek volna, és ha nem is tettem pontot egy régóta húzódó és számomra teljességgel követhetetlen adóügyi és jogi szarságnak, legalább már talán látom a végét. (Megjegyzem, a tegnapi jó hírek közé tartozik, hogy megbüntettek százezer forintra, mert nem készült el valami mérleg. Nyilván kurvára nem tudom, mi az a mérleg, de hogy mi az a százezer forint, azt azért tudom: a félhavi fizetésem.)
Más. E. írt, hogy menjünk Motovunba, ha nem megy Izraelbe. Én évek óta szeretnék eljutni, az is lehet, hogy nélküle is lemegyek, csak kellene kerítenem valakit, aki eljön velem. Meg hogy lenne-e rá pénzem, az is kérdés. Meg hogy ami nyári pályázat, az mikor lesz.  Az van, amit Örkény írt:  Eddig is mindent kitaláltam, ezentúl is azt teszem. Az életnek nem jut soha semmi eszébe.
Mindent kitalálok. Csak ne veszítsem el az eszem közben.