Meanwhile

Négy nap pihenés után munkába menni olyan, mint amikor vége van a mesének, és kiderül, hogy odakint mégis ordas hideg szél fúj, a tündérek meg sosem léteztek. Csalódás. Majd megtanulsz csalódni, ezt mondta valaki nemrég, de hát már régen megtanultam, ez csak a szokásos plusz.
Közben az országban politikai elhagyomazagyam folyik, főleg a kormányzat részéről tapasztalható valami borzalmas félelem, egy még borzalmasabb retorikával nyakon öntve. Én nem tudom, de azért egy kezdő pszichiáter is sokat tudna manapság profitálni ezekből a beszédekből. Aztán hogy lesz-e értelme a tiltakozásnak, azt nem tudom. Őszintén remélem, hogy igen, mert az oktatásügy fontos. És az egészségügy ugyanilyen fontos. Kicsit többet kellene hangsúlyozni a szolidaritást.
Meanwhile a vállalkozás felgöngyölítésében elakadtam, ma próbálok tovább haladni. Az a gyanúm, hogy ez egy kupleráj. Illetve az nem, mert az legalább jövedelmező volna nyilván. Borzalmas érzés, hogy semmihez sem értek. Ennél jobban nem is utálok semmit. Csoda, hogy megint nem tudok rendesen nyelni? Nem csoda.
Más.  Tegnap óta fáj a fülem, talán megfázott. Amúgy meg mindenki hullafáradt és nyűgös itthon is. Szerintem ez az ország, úgy egészében, az őrület jeleit mutatja. Csak én vagyok normális, meg pár barátom. Ha elfogynak, meg lehet majd halni. Eco, kedves, ön  néha hülyeségeket írt. Lehetnék a tanítványa.
Más nincs. Négy nap alatt sem sikerült az új Snarky Puppy lemezt felvarázsolnom a telefonomra. Mondjuk vasalni sem. Egyáltalán hova lesz az idő?  Többet kell aludnom. Mindig az marad ki. Azt tervezem, hétvégén kikapcsolódom. Ülök majd a kanapén és bámulok. Meg ámulok azon, hogy tavasz van, és jó is tud lenni a világ.