Addikt

Tudjuk, mindenki függ valamitől, emberi dolog ez, úgy csinálunk, mintha egyébként üres volna a világ, mintha kapaszkodni kellene valamibe minden pillanatban, ki ne sodorjon minket a néma világűrbe a menetszél. Mintha a függéseink definiálnák a koordinátáinkat: (öt cigi; egy feles) (tábla csoki; élére vasalt póló) (munka;munka). Beháromszögeljük magunkat a világba, Istennek ne kelljen sokáig keresgélni, ha úgy adódik.
Én sem vagyok kivétel, mindenféle addikcióim vannak; építő és pusztító, megbocsátható és megbocsáthatatlan, kellemes és kellemetlen függések. A nikotin például szívemnek kedves függés. Igaz, hogy büdös, drága és nem túl egészséges, de nagyon jó rágyújtani, nagyon szépen gomolyog a füst, és ugyanilyen szépen gomolyodnak a gondolataim is a füst után. Cigarettázni jó. De még mennyire jó, csak sajnos az ereim, ezek az ostoba árulók nem szeretik. Nem és nem. Összeszűkülnek, és ahelyett hogy velem együtt örülnének egy-egy elszívott cigarettának, mostanában egyre csak görcsbe rándulnak. Az élet szívás, mondom én, a nagy szart, feleselnek az ereim. Mostanában nem vagyunk jóban.
Az a baj, hogy az életet nem lehet átbaszni, röhögnek az ereim, az még nem sikerült senkinek. Mondjuk egy karcsú, vékony bokájú műláb nem állna rosszul, például az ugye nem is fázik télen, és nem izzad nyáron. Hát így állunk. Gúnyolódnak rajtam. Nagyon kinyílt a csipájuk.
Nem szeretek nem cigarettázni. Nyűgös vagyok, sírós a kedvem, olykor ölni tudnék. Próbálok mély levegőt venni, de erről az jut eszembe, ahogyan beleszívok a cigarettába. Annyira nem igazság ez. A régi nagy dohányos nők öreg korukig dohányoztak. Nekik nem fájt a lábuk? Ezek szerint. Vagy fiatalon meghaltak. Nem derültek ki az erek.
Persze nincs alternatíva. Ha erre gondolok, öt tized másodpercig könnyebb. Aztán jönnek az elvonási tünetek. Talán aludnom kellene három hónapot egyhuzamban. Azt olvastam valahol, hogy utána valamivel jobb.