Nyomok

Lassan véget ér ez az év is, egy újabb, veszteségekkel és nyereségekkel teli év. Tudom, minden év ilyen, jó és rossz, de azért vannak jobbak és rosszabbak. Sok embert veszítettünk ebben az évben is azok közül az érzékenyek közül, akik úgy szóltak a világról, hogy azzal utat és értelmet mutattak nekünk. Sok kiváló művészét veszítettük a szónak és a hangnak.
Tegnap egy újabb, idén már sokadik nagyszerű zenész költözött el erről a világról. Szerettem a dalait, mert egy tisztán látó ember dalai voltak, egy olyan emberé, aki ugyan nem volt hiba nélkül való, de hosszú küzdelem után, azt remélem, látta önmagát annak a tökéletességnek, amelyek mindannyian vagyunk: Isten múló testbe öltözött tökéletességének. Mind azok vagyunk, és nincs is más feladatunk, mint egy életnyi idő alatt ezt belátni.
Az új év különleges lesz, valahogy ezzel a tudással nézek most magam elé, bár ezt a tudást nem tudom megmagyarázni. 2017 prímszám. Borbély jut eszembe, Borbély, aki fontos nyomot hagyott:
„A számokkal játszom. Szétbontom és összerakom, Megkeresem, hogy mivel lehet osztani. Vannak, amelyeket nem lehet semmivel. Azokat szeretem.”
Szerencsés az, aki a szeretet melegétől fűtött állatként ott hagyja az isteni tökéletesség nyomát a világon. Aki alkot, talán ezért alkot. Én, ha kérhetnék valamit, biztosan azt kérném, hadd legyek hiúznyom a friss hóban.