Ajándék

Mivel közeledik az éves konzumünnep, én is elgondolkodtam, tulajdonképpen mi az ajándék, és hogy kinek mit is adok majd. Manapság leginkább tárgyakat szokás ajándékozni, ami persze mindig gond, mert a tárgyak sok pénzbe kerülnek, és mert elég gyakran feleslegesek.
Nyilván elég sajátos helyzetben vagyok, de venni szerintem csak akkor érdemes, ha nagyon kell valami. Például érdemes venni egy anatómiai atlaszt, ha az egyetemista gyerekünknek nincs rá pénze, meg érdemes meleg ruhát, kabátot venni a gyereknek, ha a mostaniban fázik. Lehet persze, hogy ezek manapság nem számítanak ajándéknak, a jólét elég sok ember fejében fogalmazta át az ajándékot valami különleges, extra dologgá, amiben az extra a tárgyra, nem a gesztusra, a törődés értődik. Amire szükség van, azt illik megvenni egyébként is, különben egy lúzer vagy, az ajándékot meg tessék kiköhögni extra. (Mondjuk az is egy misztérium számomra, hogy honnan volna az embernek több pénze decemberben, mint egyébként.)
Szerintem amúgy az ajándékban az extra sosem az ára, hanem a másik iránt érzett szeretet. A szeretetben meg az is benne van, hogy tudjuk, ha szükséget szenved a másik, vagy az, hogy időt szánunk azokra az emberekre, akiket kedvelünk. A barátaimnak a legritkább esetben veszek ajándékot, pénzem sincs rá mostanában, de valahogy lelketlennek is érezném a dolgot. Ajándékot viszont szívesen készítek, és persze leginkább és legszívesebben időt töltök velük. Abban amúgy az a legjobb, hogy nem kell otthon rakosgatni jobbra-balra, meg hogy kölcsönös.
Más. A csapból is karácsonyi májkelbublé szól, ami egyrészt borzalmas, másrészt rendkívül kellemes. Azt hiszem, van bennem ez a Karácsony-gén, és bármi is történik, a karácsonyi zene hallatán működésbe lép. Nyilván így volna ez egy világégés kellős közepén is.
Más nincs. Olvasni nincs időm, mert sok a munka, és mert még több a dolgozat.
Míg képet kerestem a bejegyzéshez, rájöttem, mit kérek Karácsonyra. (De csak túrabakancsban lehet jönni, mert nem megyek a sürgősségire.)