Utolsó előtti

Az utolsó előtti, de igazából az utolsó tanítási nap van ma, bár ez is csak olyan alibi, én már csak játszom a diákokkal; Scrabble, Pictureka, ezeket szeretem. Sosem értem, miért nem lehet egy tanítási szünet elég hosszú ahhoz, hogy a gyerek kipihenje magát. Vagy csak a családanyák nem pihennek eleget? Na mindegy, holnap még megható iskolai karácsony a templomban, utána meg tantestületi deunjukegymás. A délután már kellemesebb, borozás a lányokkal és beszélgetés a költővel.
A hosszú hétvége ellenére nem vagyok se kifejezetten nyugodt, se kipihent, viszont nem állok jól a magam készítette ajándékokkal sem. Igazából sehogy sem állok velük, ami elég frusztráló. Semmi sem telik sok időbe, csak összeadódnak a dolgok. Legalább jógázni jó volna ma eljutni, ott legalább el tudom hinni, hogy az idő végtelen, és talán a nikotinelvonási tüneteim is enyhülnek egy kicsit.
Hogy a fenében van ez a Slow Life vajon? Aki mindent lassan csinál, ahelyett kitakarít és süt valaki? Azt hiszem amúgy, vásárolni utálok a legjobban, mert hiába vagyok én céltudatos és gyors, ha a boltokban mindenhol emberek hömpölyögnek, araszolnak, tétováznak, szerencsétlenkednek.  Nem bírom én ezt. Egyébként is gyűlölök vásárolni, meg cipekedni, de hogy mindent egyedül kell csinálni, az a legrosszabb.
Azt se tudom, hogy lesz a Karácsony, mert senki nem mond semmit. Mintha a minilakás minihűtőjébe bármennyi kaja beférne. Jó, nem érdekel, majd eszünk bundáskenyeret. Csak vegyek hozzá pár üveg pezsgőt az ünnepi hangulat okán. Egyébként meg dobjak ki mindent a konyhából, ami nem kell. Meg a fejemből is. Ajj, de rágyújtanék.