December

Eljött megint a december, ahogy el szokott jönni persze mindig, mert az idő, ez a naptári, megállíthatatlan, fényes, higanyfolyó. Csendes várakozással, szilánkos hideggel, baráti beszélgetésekkel érkezett, és bár  kisöccse, a november sem volt igazán sötét, az új hónap mégis csupa hófehér fény.
A december idén barátságokkal és beszélgetésekkel hímzett, meleg takaró. Szerencse ez, én tudom. Szerencse, ha az embernek van kivel beszélgetni a világról, hogy vannak emberi kapcsolatai, hogy vannak közösségek, melyeknek része lehet, mert minden fontos beszélgetés kifényesít egy gombot a világmindenség kabátján.
Tegnap este újra egy nagyon érdekes és nagyon inspiráló társaságban voltam, és hát mit is mondhatnék mást, mint hogy szép, tükörfényes lett az a kabátgomb. Most hirtelen annyi minden kavarog a fejemben, hogy egyelőre nem is tudok mihez kezdeni ennyi gondolattal. Kellene nekem ez a hónap, hogy egy csendes könyvtárszobába húzódva dolgozat- és munkamentes órák százait tölthessem azzal, hogy olvasok, hogy gondolkodom, és hol csendben nézek ki az ablakon a havas tájra. És amikor elunnám ezt a csendes gondolkodást, akkor eljönnének a barátaim és forralt bort innánk, eljönne BH és felolvasna nekem, és eljönnének mind, akiket szeretek, hogy meg lehessen ünnepelni a világot.
Szép ez a december. Nem is emlékszem, mikor volt ilyen szép utoljára.