Álombontó

Az álomvilág általában egy irigylésre méltóan harmonikus, szép, vágyott világ szinonimájaként használatos, pedig nem az . Nem tudom, csak az én álmaim nyomasztóak-e, ezt azért nem hiszem, mindenesetre lehet, hogy ebből a szempontból kivételes vagyok, mert nekem szinte csak rémálom, jobb éjszakákon esetleg derűsebben léleknyomorgató, különösen pozitív csillagállások esetén pedig egy-két enigmatikus álom jut az álomkártya-csomagból. A könnyű, vidám, esetleg szerelmes álmok nem az én műfajom. Jó, miért változna éppen ez?
Szóval az én álomvilágom sötétszürke, nyomasztó, amolyan stalkeri világ, fémes színű pocsolyákkal a baljós ég alatt, az álomkönnyű kifejezést pedig nem használom, minek préselni a mellkast tonnás súlyokkal...
Ma éjjel, pontosabban inkább hajnalban, megint álmodtam, csupa lélekgyilkos képet, csupa szomorú dilemmát, csupa megoldhatatlan zsinegcsomót. Nem tudom, miért nem múlnak ezek, pedig el kellene engedni az aggodalmakat. Csak hát ki látott teherautókat repülni?
Tegnap szétszedték a magasból alacsony házzá bontott épület melletti, égig érő darut. Jött egy még annál is erősebb, és magasabb daru, és szétszerelték az idetelepítettet. Repültek a drótkötélen a fémmonstrum darabjai. Ezek szerint mindent szét lehet szedni, még a nagy és nehéz dolgokat is, csak meg kell találni hozzá azt az égszínkék másik darut.
Majd keresgélek, aztán ha találok egy álomszétszedő és -elszállító monstrumot, akkor szétcsavarozzuk ezeket az álmokat, egyenként teherautóra rakjuk őket, és mehetnek az álombontóba, ahol pici, újrafelhasználható darabokká szedik szét, amit még érdemes, a többit pedig egyszerűen csak összepréselik, és a sötét óceán legmélyebb részén mindet elsüllyesztik.