Transgression

Flórának

Ma reggel délelőtt két meglepetésre bukkantam, és mindkettőt Flórának kell köszönjem. Na jó, nem kell, csak egyszerűen köszönöm. Az egyik a mai zene. Zenét kapni mindig öröm, meglepetés, melegség. Gyakran küldenek nekem a barátaim zenét, tudják, hogy mindenféle jót szeretek hallgatni, és jólesik a törődésük is. Ezen a héten különösen sok zenét kaptam, ami megható. Tényleg.
A másik dolog, Flóra egyik régi, három évvel ezelőtti bejegyzése, amit ma újraolvastam, és ami az identitásról szól.  Hadd idézzek egy rövid részt:
"...nem olyan egyszerű az identitást meghatározni. Inkább talán úgy érzem, mintha abból a számtalan hatásból tevődne össze, amellyel az ember élete folyamán találkozik. Melyek lerakódnak az ősöktől, a gyerekkorból hozott alapokra. De a lehetőségek maradjanak nyitottak! Nem tudom úgy képzelni az identitást, mint valami egyszer és mindenkorra megszilárdult kövületet, amely már semmivel nem gazdagodhat. Az identitásom ÉN vagyok, hűségben és sokrétűségben, magyar is meg francia is, sőt talán még kicsit török is."
Ahogy újraolvastam Flóra bejegyzését, az a mondat visszhangzott bennem, amit André mondott pár hete, amikor elgondolkodva rám nézett: "You are so in between." Ezen azóta is sokat morfondíroztam, mert ez annyi mindent jelenthet, de ma helyére került ez is. Az in between persze jelentheti azt is, olyan semmilyen, sehova sem tartozó, de azt hiszem, inkább talán azt szerette volna mondani, az én identitásom semmiképpen sem könnyen meghatározható. Igaza van. Sok dolog, élmény, tapasztalat van, ami azzá alakított, ami most vagyok: kezdve az őseim vándorló, Európát átutazó sorstörténeteitől saját vándorlásaimig, találkozásaimig.
Ha volna ilyen fogalom, bár hát legyen akkor innentől fogva, az én identitásom transgresszív identitás. (Van amúgy, most gyorsan megnéztem.) Ez alatt viszont nem feltétlenül a társadalmi normáktól való éltérést, az azokon való túllépést értem, hanem, és ezt lehet, hogy nehéz lesz most jól megfogalmazni, de a kereső ember nyitottságát. Azét az emberét, aki nem megijed, ha új emberekkel, másféle kultúrával, más szokásokkal találkozik, hanem aki ezekben a szokásokban is mindig talál valamit, amit saját személyiségébe be tud építeni, amivel és amitől több lesz, amit tovább tud vinni, és át tud adni máshol, másoknak.
Az ilyen transzgresszív ember, azt hiszem legalábbis, mindig egyszerre világpolgár és lokálpatrióta, aki sokat utazik, sok helyen él, de sok helyen érzi magát otthon is; egy kis faluban éppúgy, mint Brazíliában. (Jut eszembe Lénárd mint par exellence transzgresszív személyiség.)
A transgression, határaink és önmagunk túllépése, rendkívül fontos. Ma, a vándorlások korában, talán fontosabb, mint valaha.