Dolog

Vasárnap este, a traumán végződő kellemes séta (TSB szerencsétlen bokatörése), meg a tegnapi munkanap után azon elmélkedtem, vajon min múlik, tudja-e az ember a dolgát vagy sem. Hogy van ez a két, meglehetősen nyomorult szeglete a magyar valóságnak: az oktatás- és az egészségügy, ahol jórészt azért még mindig elhivatott emberek dolgoznak rengeteg sok órában naponta, arányosítva a fizikai és pszichés terheléssel valamint a két ügy társadalmi hasznosságával - iszonyatosan kevés pénzért, és mégis teszik a dolgukat.
Jó, igaz, fogynak, menekülnek el a pályáról, az országból, de egyelőre maradt még néhány nagyon megbízható, nagyon okos, nagyon elszánt ember. Furcsa, hogy bár a társadalomnak borzasztóan nagy szüksége van rájuk, többnyire csak a kritikát halljuk mindkét szektorban. Persze, nem mondom, hogy mindenki teljesen kompetens, azt se, hogy egyik pályán sincsenek hülyék, de pont a kontraszelekció (az is barom, aki ma tanárnak, orvosnak, ápolónak áll) ellen volna szükség nagyobb elismerésre.
Sok helyen, tájékozott, gondolkodáshoz szokott emberektől is olvasok olyasmiket, hogy az orvosok nem figyelnek a betegre, csak próbálkoznak a gyógyítással ésatöbbi. Ezt tanároktól is hallom. És persze hallom azt is, orvosoktól is, hogy a tanár egy idióta. Én nem mondom, hogy nincs ilyesmi. Azt sem mondom, hogy jól van ez így, csak zavar az általánosítás. Miért nem azt hallom, hogy doktor Ferenc rossz diagnózist állapított meg, Piroska néni meg megpofozta a gyereket a napköziben?
Az egyes ember hibázik, igen, de nézzünk egy kicsit körül: a sürgősségin majdhogy nem könyékig vérben és hányásban dolgoznak az orvosok és az ápolók éjjel kettőkor is, a tanárok meg elviszik a vállukon azt az elképzelhetetlen káoszt, ami a közoktatást, de főleg a szakképzést jelenti ebben a pillanatban Magyarországon. Nincs gyógyszer, nincs órarend, nincsenek tanárok, de főleg, és legfőképpen nincsenek átgondolt döntések és szakértelem.
Nagyon rossz felé haladunk, azt hiszem, de ennek ellenére egy dologban biztos vagyok, az egészségügyben és az oktatásügyben dolgozók akkor is teszik majd a dolgukat, amikor éppen rájuk omlik az épület, mert az a hivatásuk, erre tettek esküt, és mert tudják, hogy ez a dolguk. Jó volna, ha más is tudná, mi az övé.
Amúgy a séta jó volt, a tó kellemesen békés, míg meg nem érkezett a vihar.