Kizökkent

Jellegtelen, szeptembertelen volt eddig ez a hónap. Hol mintha féltékeny volna a nyárra, olyan meleg, esztelenül szinte, hol meg, hirtelen kedvét veszítve az erőlködésben, dermesztő hideg. Legalább az október legyen aranyszínű, simogatóan langyos.
Nincsenek a helyükön a dolgok, kizökkent a tér, az idő és belőle az ember. Napok óta nem érzem a cukor ízét a kávémban. A kávé lett keserűbb vagy a szám? Ki tudja...
Elnézem ezt a furcsa őrületet, ami megszállni látszik az embereket, amikor felesleges dolgokon vitatkoznak, amikor a kicsinyes vagy épp nagyszabású hatalmi harcok demagóg mondatait szajkózzák, és csak ámulok azon, hová is bújik az értelem és az empátia. Úgy vitatkoznak mások életéről, mintha egy zsák krumpliról beszélgetnének. Nem is a Nyugat alkonya ez, hanem már az éjszaka legmélye.
Tegnap TSB-vel arról beszélgettünk, mindezek ellenére sem lehet, hogy a gyerekek itthon vagy az iskolában csak a kilátástalan keserűséget lássák rajtunk. Én idén örömmel megyek az óráimra, de nehéz szívvel a munkahelyemre, csak a kollégáim között van bennem keserűség. Hát ez sincs így jól, az biztos.
Más nincs. Még mindig a hétvégi napsütés van bennem, meg ez a José James nevű énekes a fülemben. akinek olyan a hangja, hogy attól akkor is kisüt a nap, ha nem. Ebben a bejegyzésben most a zene a legjobb.