Nem is biztos

Egy kedvetlen kedden (mind the alliteration, guys) zenére ébredni valószínűleg a legjobb dolog, ami az emberrel történhet. Főleg, ha aznap még valami értekezlet is kinéz délutánra, ámbár erről tegnap még semmiféle információt nem sikerült kicsikarni az illetékes rossz hírek hozójától. Ez is ennek a fura világnak a mellékterméke, más idejét elbaszni.
A zenén kívül a délutáni jógaóra tart még életben, mert egyébként meg nekem is megfájdult a torkom. Erre Claire valószínűleg azt mondaná, hogy megint zárva van a torokcsakrám, és tessek szíves énekelni. Az biztos, hogy ez egy fejlesztendő terület.
Egyelőre úgy érzem, végképp és reménytelenül elborít a munka (még jó, hogy a heti fotófeladvány épp ez, ugyebár nincsenek véletlenek). Ez a sok óra, meg a sok dolgozat, meg a készülés, és főleg az a rengeteg dokumentum, amit le kell gyártani... Idén valahogy mindennel lassan, lassabban haladok. Ez már a kiégés vagy a kor? Talán jobb is, ha nem tudom.
Próbálok minden nap valamit jót csempészni az időbe, kis napsütést, időt, amikor nem görcsölök a feladatokon. Ma is nyolcig dolgozom, de a jógát bepréselem a napba mindenképp, holnap Rose-hoz megyünk egy beszélgetésre a nemnövekedésről. Csütörtökre még nem találtam ki semmit, de a péntek szép, fényes péntek lesz.
Egy dolog zavar; nem nagyon van időm, kedvem, odafigyelésem olvasni. Kellene ezzel kezdeni valamit.
Más nincs. A zenét tegnap kaptam Feritől. A mindennapos őrületben a zene menedék.
Hétvégén láttam, hogy a képen lévő fát kivágták.  Ez Csáth világa. Nem is biztos, hogy akarom érteni az őrületét.