Reggel

Olyan szép reggelek vannak mostanában. Tengerkék, víztiszta egek, gyengéd napsütés, kíméletes szél, épp csak annyi amennyivel a Föld forog bele a világmindenségbe. Persze korán kell kelni, ami egyáltalán nem megy mostanában, de ha valami szerencse folytán kicsivel tovább lehet ágyban maradni, az nagyon jó. Kényelmesen, lassan ébredni nagyon jó.
Ma is ilyen reggel volt, lehetett lustálkodni, feküdni csak, hallgatni a csendet (az énekesmadarak nem énekelnek egy ideje, vége az udvarlásnak), visszafeküdni az álom fehér felhőpárnájára, repülni még egy kicsit a mezők és a tó fölött, csak úgy, egyszerű elégedettségben, gondolatok nélkül.
Arra gyanakszom, idén nyáron megszerettem az alvást, mert egyre kevésbé érzem elvesztegetett időnek. Vagy öregszem, vagy megnyugszom lassan, vagy nem tudom. Lehet, hogy innentől kezdve annyit alszom majd, mint egy normális ember.
Az alvásjavulásom egyébként egyértelműen BH érdeme, mert nagyon sokszor egyszerűen rábeszél az alvásra. Az sem kizárt, hogy alvásügynök,  és egy szupertitkos szervezet tagja. Sleepagent under cover. Kell neki egy kitűző.
Szép reggel ez a mai, szerelmeskedésre való, meg lusta nyújtózkodásra, zenehallgatásra, végtelenbe futó, álomba forduló gondolatokra. Néha jó nem csinálni semmit, csak lenni és barátkozni a végtelennel. Az ember előbb-utóbb úgyis a végtelen idő visszavonhatatlan emléke lesz.