IRL

Jó-e megismerni az írókat? Mármint In Real Life, ahogy a játéknyelv mondja. Vagy jó, igazából nem megismerni, de élőben hallgatni őket egy kicsit. Azt hiszem, nekem igazából mindegy, író-e, aki mesél, az a fontos, hogy értelmesen fejezze ki magát, mert onnantól kezdve nekem minden történet, minden mese, minden gondolat érdekes.
Tegnap este Rose-zal elmentünk Krasznahorkai László új regényének bemutatójára (Báró Wenckheim hazatérése), és bár se nem vagyok kiművelt olvasója, se nem vettem meg a könyvet hely- és pénzszűke miatt, a beszélgetés tetszett. Krasznahorkai sok érdekes dolgot mondott, vagy az érdekes nem is jó szó talán, okos, ez se jó. Mindegy. Szóval egyrészt beszélt a nyelvről, és itt TSB is bólogatott volna, amikor azt mondta, hogy minden, nemcsak a gondolataink, az érzelmeink is a nyelven, a szavainkon szűrődnek át. (Én magam mondjuk az érzelmekben picit bizonytalan vagyok, de lehet, hogy igaza van.) Hogy ez az új regénye közel áll-e a beszélt nyelvhez, közelebb, mint az  eddigiek, nem tudom. Majd megmondom, ha elolvastam.
Azt is mondta a beszélt nyelvvel kapcsolatban, vagy a természetes nyelvhasználattal kapcsolatban inkább, hogy az ember írjon hosszú mondatokat, mert hosszú mondatokban gondolkodik. Ez részben igaz, de én (például) általában rövid mondatokat írok. Valószínűleg egyébként mindegy. Sokan írnak rövid mondatokat. Persze értem az aggályt is, a rövid mondatokban sok az elhallgatás, olyankor az olvasó esetleg nem azt vagy nem úgy érti, ahogy vagy amit az író szeretne. Ezen majd még gondolkodom.
A másik fontos gondolat a szegényekkel és a nyomorultakkal kapcsolatban hangzott el. Krasznahorkai szerint a szegénységben ugyanúgy nincs pénz, mint a nyomorúságban, de az előbbiben a kultúra, valamiféle kultúra megmarad. Vagy nem megmarad, hanem van. A nyomorúságban nincs semmi, a nyomorúságban élő emberek névtelenek maradnak: születnek, élnek, meghalnak, és nem hagynak nyomot. Erről az jutott eszembe, hogy vannak olyan gyerekek dél-amerikai nyomornegyedekben, akiket nem is anyakönyveznek. Nyom nélkül múlnak el a világról. Talán mi is errefelé haladunk, a nyomorúság megteremtésének útján. Nem felelőtlenség, hanem aljasság, mondta az író, mert tudván tudja, aki ezt teszi, mit csinál.
Ez engem nagyon emlékeztet az iskolai helyzetre. Nehezen tudom megmondani, a vezetők ennyire képtelenek belátni, hogy ilyen létszám mellett működésképtelen az iskola, vagy tudják, de ezt tudva cselekszenek. Egyik rosszabb, mint a másik. Jobb volna, ha nem lennének se ostoba, se aljas emberek iskolák környékén. Kellene rájuk valami rendőrségi végzés, mint némely országokban a pedofilok ellen. Mondjuk, hogy ötszáz méternél közelebb se ostoba, se aljas ne mehessen egy iskolához, sőt, gyerekhez se.
Más nincs, ma vacsoracsata, holnap pedig végre valahára gyönyörű szép péntek.