Vannak

Vannak napok, amikor nemcsak szervilis féregnek érzem magam amiatt, hogy kiszolgálom a rendszert, de ehhez ráadásul még társul valami ködös és bizonytalan izé is, ami az életem egyébként. Végeláthatatlan munkamennyiség, kialvatlanság, egyedülébredés, nyúlós, nemértem céges tennivalók. Mindehhez hol gyomorszorító tehetetlenség, hol fatalista, minden mindegy magam elé bámulás.
Ilyen napokon szeretnék én nem én lenni. Szeretnék valaki más lenni. Gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy ki vagy mi. Lehetnék körömreszelő is. Vagy könyvjelző. Esetleg a tegnapi, mézbe döglött muslinca.