Kiút

Egy tegnapi elíráson gondolkodom. Nincs kiút szeretni. Kit akart lenni a mondatban, de így jobban tetszik.
A döntésekről beszélgettünk tegnap BH-val, szerinte minden döntés rossz, szerintem meg a döntéseknek önmagában nincsen értékük, nem jók vagy rosszak. Minden döntés más úton viszi tovább az életet, de még az utakra sem mondanám, hogy jók vagy rosszak, hibásak vagy helyesek. Az utak csak utak. Ha veszélyesek, ha biztonságosak - a sajátjaink.
Az ember persze gyakran gondolja azt, bizonyos helyzetekben rosszul döntött, rossz utat választott, egy másik döntés jobb lett volna, mert egyszerűbb, szebb, fájdalommentesebb szakaszt eredményezett volna az életében, de azon kívül, hogy erről semmiféle bizonyosságunk nincs, és soha nem is lesz, a lelkifurdaláson, a kesergésen kívül nem sok eredménye van meg nem történt fordulatokon gondolkodni. Jó, tudom, az ember fantázialény, elképzel, ködfalakat épít, hol szürkéből, hol rózsaszínből.
Én is őrlődhetnék, és volna is min elkeseredni nyilván, mondjuk a rossz időben hozott döntéseken, a nem átgondoltakon, a méltatlanul sokáig halogatottakon, de ez valamiért az én utam, és végigjárom, ha már egy életnyi időre megbízott bennem az univerzum.
De visszatérve a kiútra, ha van a döntések, a rossz utak súlya alól kiút, az valóban a szeretet mint motiváció. Olyan elcsépeltnek hangzik, pedig így van. A szeretet felszabadít, mert rossz szeretet nincs. Ezen érdemes csak gondolkodni, ha már döntésekről gondolkodunk.