Kezdőnap

Gúdmorningvietnám! Az utóbbi években ez jut eszembe szeptember elsejéről, mert egyrészt vidám dolog ismét találkozni a diákjaimmal, másrészt meg nem lepődnék meg, ha nyolc óra öt perckor becsapódna egy atombomba a magyar közoktatás amúgy is romos épületébe.
Annyira nincs miért lelkesedni, de tényleg, és mégis lelkesedem. Át kellene állítani valami csavart valahol odabent. Tegnap már összefutottam néhány tanítvánnyal, ölelgettük egymást a folyosón. Gondolom, ez sem szabályos, a tanár ne örüljön a tanítványoknak, és viszont. Tessék egymást jó alattvalóhoz méltón gyűlölni, de azt nagyon.
Néha azt gondolom, a szeretet pont jó fegyver ezzel az egész gyűlölködő világgal szemben. Tévedhetek is nem? Az is meg van engedve.
Amúgy meg egyáltalán nem stresszelek, milyen lesz az órarend (szar), meg hogy fogunk elférni az épületben (sehogy), mert rájöttem, hogy ez nem az én dolgom. Az én dolgom tanítani, olvasni (például Dantét, yess), és jól érezni magam. Szerintem ezt azért meg fogom tudni oldani.
Akkor most zene.